| 2019. augusztus. 13. | 2 perc olvasás

Hétfőn hét fővel - Megkezdte az SKC is

Sabáli Balázs vakbélműtéten esett át, a Falcóval is játszanak, zárt kapus edzőmeccset.

Hétfőn délelőtt, hét fővel kezdte el a felkészülést a Sopron KC csapata, a magyar játékosokkal, Buzsáki Bencével, Élő Bálinttal, a Nyíregyházáról igazolt Fazekas Csabával, Molnár Marcellel, Supola Zoltánnal, Takács Norberttel és Werner Viktorral. A múlt héten vakbéloperáción átesett vezetőedző Sabáli Balázs a kórházból, kontrollról érkezett a foglalkozásra. Mint a klub honlapjánakelmondta, egy ideig amolyan “passzív szemlélője” lesz az edzéseknek, amelyek közül a délelőttiek erősítő és kardioedzések lesznek, az estieken pedig a Novomatic Arénában a labdák is előkerülnek.

Amiből nyilván aktívan kiveszi majd a részét a szakvezető, az a légiósok keresése. Nyáron már eddig is sok időt fordított erre a szakmai stáb, amely 5 külföldi kosaras szerződtetését tervezi. Közülük ketten, a bedobó Demetre Rivers és a center Eric Carter, már a csapat kötelékébe tartoznak, ők a tervek szerint a hét végén érkeznek Sopronba, és a jövő héten kapcsolódnak be a felkészülésbe. A másik három légióssal kapcsolatban Sabáli azt taglalta: voltak már kiszemeltek, de több okból sem egyszerű “dűlőre jutni” velük. Van, hogy az anyagiakban nem egyeznek az álláspontok, de akadt jelölt, aki kerek perec kijelentette, nem akar Magyarországon kosarazni. Ezen túlmenően a játékosoknak meg kell felelniük bizonyos kritériumoknak, egy adott poszton a fizikai paraméterek, valamint játéktudás és emberi tényezők vonatkozásában. Nem könnyű tehát megtalálni a megfelelő megoldásokat és játékosokat, de az edző kiemelte: semmiről nem késett le a klub, csak azért, pedig, hogy “legyen valaki”, nem fognak igazolni. Hozzátette viszont, reméli, hogy a héten már nagy előrelépés történik a többi posztra is, a légiósok szerződtetése tekintetében.

A felkészülés harmadik hetének a végétől már jönnek az edzőmeccsek, jó lenne, ha ezeken már teljes kerettel tudna gyakorolni a társaság. A szurkolók a dolgok jelen állása szerint, szeptember 6-án, az Oroszlány ellen láthatják az átalakított soproni csapatot először hazai pályán.

Az edzőmeccsek tervezett napjai:
Augusztus. 30. (vagy 31.): ZTE – SKC
Szeptember 2.: Komárno – SKC
Szeptember 6.: SKC – Oroszlány
Szeptember 9.: Falco – SKC (zárt kapuk mögött)
Szeptember 13-15.: Göcsej-kupa (Zalaegerszeg)
Szeptember 19-20-: Krasznai-kupa (Sopron)

fotó: Nyugat.hu

Címkék: Sopron KC

Legnépszerűbb cikkek