| 2021. február. 12. | 1 perc olvasás

Hétfőn indul a nemzeti konzultáció a nyitásról

A nyitásról szóló nemzeti konzultáció a vakcinainfo.gov.hu internetes oldalon lesz elérhető. Péntek délután véglegesítették azt az öt-hat kérdést, amelyek bekerülnek a konzultációba – mondta el Orbán Viktor a Kossuth Rádió reggeli műsorában.

A kormányfő mindenkit arra kért, mondja el a véleményét, hogy együtt szervezhessék meg a tavaszi nyitást.  Mint arról már korábban írtunk, a magyar kormány is bevezet oltási igazolványt, lefolytatták ezzel kapcsolatban a belső vitákat. A konzultációban is lesz erre vonatkozó kérdés.

Három kategória tagjai kaphatnak ilyen igazolványt a tervek szerint, azok, akik már megkapták a vakcinát, akik átestek a víruson és rendelkeznek pozitív és negatív tesztel is, illetve azok, akik már átestek, de nem rendelkeznek teszttel, de antigén van a szervezetükben.

Orbán Viktor kiemelte: „További szigorításokra nincs szükség, mert van annyi vakcinánk, hogy a jól megszervezett oltással tudunk annyit javítani a helyzeten, hogy ennek a pozitív hozadéka kiegyenlíti a dolgok természetes romlását. Ha a kínai vakcinával is elkezdünk oltani, akkor minden eddig regisztrált embert – ez közel 2,5 millió magyart jelent – húsvétig be tudunk oltani”

Legnépszerűbb cikkek