Bejelentette, hogy hétfőtől digitális oktatásra állnak át az iskolák, amely új módszertant igényel majd.
Az oktatási akciócsoport által megfogalmazott javaslatot szombaton, vasárnap kormányrendeletben is olvasni lehet majd.
Security Check Required
null
A tanároknak digitális eszközökkel folytatniuk kell az oktatást. “Jó esélyünk van arra, hogy a szokott rendben meg tudjuk tartani az idei érettségit” – fogalmazott.
Hozzátette: az iskolák jövő héten megkapják az oktatási államtitkárságtól a digitális oktatáshoz szükséges módszertani ismertetőket.
Azt tanácsolta, hogy a gyerekek megőrzését ne a nagyszülőkre bízzák a szülők, akik a koronavírus veszélyeinek leginkább kitettek.
A miniszterelnök bejelentette azt is, hogy a koronavírus elleni védekezés keretében tíz akciócsoportot állítottak fel.
Több ezer mintavételhez elegendő laborkapacitásunk van – fogalmazott. A WHO protokoll alapján jelölik ki a vizsgálandó személyek körét.
Kesztyűből 22 millió, maszkból 1,5 millió áll rendelkezésre és érkezik mintegy 1 millió műtéti maszk. Lélegeztetőgépből és altatógépből 2-2 ezer darab van jelenleg az országban, amely több tízezer megbetegedés esetén is elegendő ellátást is nyújt, de újabb gépek beszerzéséről is intézkedett a kormány – sorolta.