Hétköznapi hős: Suri Vera az ételdobozok önzetlen őre / Többen segítik munkáját

Suri Vera igazi hétköznapi hős! Két évvel ezelőtt, 2015 áprilisában Sopronban az ő javaslatára, ötletére helyezték el az első ételdobozt Sopronban.

Suri Vera terve az volt, hogy a zárható fémkalitkába majd az önzetlen segítők élelmiszert helyeznek el, amelyet rászorulók majd elvesznek. Mostanra a város négy épületének falán helyezték el kis „jótékonysági pontokat”. Mára már kialakult egy hat–nyolc fős mag: ők rendszeresen végigjárják a pékségeket, onnan elhozzák a megmaradt árut.

– Kezdetben talán mi magunk sem gondoltuk, mekkora felelősséggel jár a kezdeményezésünk: a dobozokban mindig legyen élelmiszer – mondja Suri Vera, aki közben ellenőrzi a Szent György utcai ételdobozt. – A rászorulók, s bizony a hajléktalanok számítanak ránk, miként arra is, hogy itt mindig találnak pár falatot. Parányi, de annál lelkesebb és összetartó közösségünk önzetlenül dolgozik. Jómagam is minden reggel elmegyek egy pékségbe, s amit ott kapok, azt elviszem az egyik dobozba. Sokszor megesik, hogy rászorulókkal találkozom. Ilyenkor a szemükben látom a köszönetet, a hálát. Nekem ez erőt ad a nap további részére.

Suri Vera a Szent György utcai ételdoboznál: ügyelnek arra, hogy sose legyen üres.
Suri Vera a Szent György utcai ételdoboznál: ügyelnek arra, hogy sose legyen üres.
Fotó: Németh Péter

Suri Vera azonban még nem teljesen elégedett. Az „üzemeltetés” része, azaz az élelmiszer-ellátás biztosítása már megoldódott, de egyes dobozokat folyton át kell helyezni. (A negyedik ételdobozt a napokban helyezték el a Hajnal téren, a volt lángosos ház falára.)

– Megértjük, ha az adott lakóközösséget zavarja, hogy a dobozaink miatt például hajléktalanok jelennek meg a házuknál – teszi hozzá. – Úgy véljük, aki teheti, annak segítenie kell a rászorulókon. Akár úgy is, hogy az otthon megmaradt, de fogyasztható élelmiszert nem kidobja, hanem beteszi az egyik dobozba. Mi ezt tesszük, bízunk benne, hogy idővel elfogadottabb lesz a tevékenységünk. A legjobb persze az lenne, ha nem lenne szükség a tevékenységünkre. Ám sajnos itt még nem tartunk...

Hétköznapi hősöket keresünk!

Szerkesztőségünk fennállása óta elkötelezett a soproni emberek bemutatása mellett. Ezt a vállalásunkat a jövőben is tartjuk, sőt szélesíteni kívánjuk újabb és újabb olvasóink megismertetésével. Ezért olyan embereket keresünk, akik szűkebb–tágabb környezetükben valamiért kiérdemelték a körülöttük élő emberek szeretetét, tiszteletét. Lehet ő egy nagymama, másokon segítő ezermester vagy segítő tanácsadó, egy közösség szervezője vagy aktív tagja. Szóval bárki, akire felnéznek olvasóink!

Ha ismernek ilyen embert a környezetükben, írják meg nekünk, hogy ki ő, hogy érhetjük el, és hogy miért olvasnának róla örömmel a Soproni Témában!

Leveleiket a [email protected] címre várjuk!

Legnépszerűbb cikkek