Hétszázadik ülését tartotta a Kitaibel Pál Tudományos Asztaltársaság

A közel 90 éve fennálló, jelenleg 29 tagot számláló asztaltársaság jubileumi összejövetelén dr. Bartha Dénes tartott előadást a Perkovátz-ház Daruka termében.

Hétszázadik összejövetelét tartotta kedden este a Kitaibel Pál Tudományos Asztaltársaság. Az asztaltársaság története 1934-ig vezethető vissza. Azóta kisebb-nagyobb szünetekkel, de folyamatosan összeülnek az asztaltársak és képviselik azt a kultúrát, amely a természettudományokhoz köthető. 

fotó: Griechisch Tamás



 – Nagy büszkeség számunkra, hogy az asztaltársaság tagjai között 10 díszpolgárt tartunk nyilván, és a másik nagy öröm, hogy Sopronban az utcanevek között 9 olyat találunk, amelyet a Kitaibel Pál Tudományos Asztaltársaság tagjairól neveztek el. A mai ünnepi ülésen dr. Bartha Dénes tart visszatekintő előadást az elmúlt 700 alkalom történetéről -  mondta el dr. Kárpáti György, a Kitaibel Pál Tudományos Asztaltársaság soros levezető elnöke. 

fotó: Griechisch Tamás

A rendezvényen köszöntőt mondott dr. Farkas Ciprián. – A soproni Kitaibel Pál Tudományos Asztaltársaság 1934 óta, immáron 89 esztendeje minden hónap minden második keddjén ülésezik. Természettudományos koponyák találkoznak itt, minden kor legkiválóbb tanárai, egyetemi oktatói, orvosai és hasonló tudományterületet művelő kiválóságai adnak itt egymásnak randevút. Úgy hiszem, hogy egy igazi kovász ez, amiben a soproniság lényege megfogalmazódik, hiszen pontosan attől Sopron Sopron, hogy a polgárok kezdeményezései minden korban életrevalóak voltak, sokáig működőképesek voltak, betöltik céljukat és rendeltetésüket. Ez az asztaltársaság az egyik legfőbb, legékesebb példája annak, hogy civil kezdeményezésre milyen szerveződések tudnak kialakulni a városban, és ezek milyen lelki építőkövei tudnak lenni egy közösségnek – fogalmazott a polgármester. 

fotó: Griechisch Tamás


 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek