| 2016. július. 22. | 1 perc olvasás

Hetven éve történt a kitelepítés

Sopron német ajkú polgárait hetven évvel ezelőtt üldözték el otthonaikból. A szomorú évforduló alkalmából az emlékműnél tisztelegtek az egykori soproniak előtt.

Krisch Magdolna, a szervező Német Nemzetiségi Önkormányzat és a Sopron és környéke Német Kultúrklub nevében köszöntötte a szép számmal megjelenteket. Külön kiemelte a Bad Wimpfenből érkezett egyesület tagjait, akik rendszeresen látogatnak el városunkba.

Krisch Magdolna az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet, kiemelve azt a gyötrelmet, amelyen a kitelepített családoknak keresztül kellett menniük.

Dr. Fodor Tamás polgármester beszédében hangsúlyozta: örök figyelmeztetés ez arra, hogy csak egy szuverén ország erős kormánya képes megvédeni különböző nemzetiségű állampolgárait a külső erőktől, idegen hatalmaktól és a külső erőket kiszolgáló belső csatlósoktól.

 Az 1946-os év Sopron történetének egyik legválságosabb éve volt, amikor is mintegy 7000 német ajkú polgártársunkat idegen hatalom nyomására kitelepítettek. Nemcsak azoknak kellett elhagyniuk otthonukat, akiket a világháború alatt besoroztak a német hadseregbe. A listára kerüléshez elég volt, ha valaki német nemzetiségűnek nevezte magát. Vagy magyarnak vallotta magát, de német volt az anyanyelve. Elég volt kitelepítéshez az is, ha tudták róla, hogy annyira szereti a hazáját, hogy sohasem szavazna a megszállókat kiszolgáló kommunista pártra.

Sopron tisztelettel emlékezik egykori polgáraira, dr. Fodor Tamás polgármester, Krisch Magdolna elnök-szervező, és Siegfrid Dries a Bad Wimpfen Sopron és Környéke Kulturális Egyesület elnöke helyezett el koszorút az emlékmű talapzatánál.

A résztvevők a megemlékezést követően a Soproni Petőfi Színház irodalmi összeállítását tekinthették meg az Evangélikus Egyházközség dísztermében. 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek