Október közepén került ki a nyomdából Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester ajánlásával, a keményfedeles, A/4-es, 344 oldalas könyv, amelyben Mózestől, Őze Lajoson és Frida Kahlo-n át, egészen Ray Charles-ig olvashat az érdeklődő több mint húsz híres, fogyatékkal élő emberről és alkotásaikról. A szerző életműve a kiadvány, amihez Szénási Ferenc/Széna készített illusztrációkat.
fotó: Fodor Regina
A könyv szerzője és alkotótársa jelenlétében tartották meg a könyvbemutatót, ahol Orbán Júlia, a művelődési ház vezetője verset mondott, és Farkas Ciprián, Sopron polgármestere is köszöntötte a jelenlévőket.
A városvezető kiemelte, nem hétköznapi emberek, nem hétköznapi életútjairól szól a rendkívül olvasmányos könyv, ami mindenki számára üzenettel bír: amennyiben képesek vagyunk legyőzni saját árnyékunkat, akkor szinte bármit elérhetünk! Az eseményen részt vett Csiszár Szabolcs alpolgármester is.
fotó: Fodor Regina
A szerző hangsúlyozta, nagyon sok tanítványa jelzett vissza, hogy erőt ad neki a kötet, amiben konkrét példákon keresztül láthatják, hogy sajátos nevelési igényűként és tanulási zavarokkal küzdve is lehet nagyszerű eredményeket elérni és világhírűvé válni az életben.
Horváth Ernő Zoltán a Sopron TV Mozaik című műsorában is beszélt a műről:
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd3%2Fac%2Fdsc06780-masolat_0gj_.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd9%2Fbb%2Fdsc06728_8u60.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Ff8%2F8f%2Fdsc06731_700o.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8c%2F83%2Fdsc06729_6_gc.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F21%2Fa1%2Fdsc06769_3f3b.jpg)