Hogyan értékelték a rendőrök jelenlétüket a VOLT Fesztiválon?

  2019. július 8. - www.sopronmedia.hu

A 27. VOLT Fesztiválon is részt vettek a Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési szakemberei – immáron hatodik alkalommal. Lássuk, hogy az idei fesztivál miért volt olyan kiemelkedő és érdekes a rendőrség számára!

A Soproni Rendőrkapitányság szakemberei a fesztivált megelőzően, a tanév végén is folyamatosan látogatták a városunkban és vonzáskörzetében lévő általános- és középiskolásokat – elsősorban a drogok és kábítószerekről tartottak nekik előadásokat, de a nyár többi veszélyforrására is kitértek. A tanév végén pedig saját rendezvények keretében beszélgettek az állampolgárokkal – a szezonális tájékoztató kampányt sikeresnek értékelik.

Ezt követte a nyár egyik legfontosabb küldetése a Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadói számára: a VOLT Fesztivál. - Idén önálló sátorral mentünk ki, amely rengeteg lehetőséget adott a számunkra – emelte ki Kovács László rendőr alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója. - Ennek köszönhetően olyan modern, szórakoztató és mégis hasznos eszközöket tudtuk kivinni, amelyek kapcsolódtak a fesztiválhoz, segítették abban a fiatalokat, hogy meg tudják oldani a problémájukat.  

Különböző tesztekkel, programokkal is tudtak így szolgálni a tanácsadók. - Volt egy kvízjátékunk, ami idén debütált – tudtuk meg Kovács Lászlótól. - Ezt az alkalmazást többen is játszhatták egyszerre, okostelefonokkal. Különlegességét adja, hogy 4 része is van. Az első a kábítószer és drogfogyasztással összefüggésben tesz fel kérdéseket. A második a vagyonvédelemmel, vagyonbiztonsággal fonódik össze, míg a harmadik az internet veszélyeivel, a biztonságos internethasználattal. A negyedik részt azért hoztuk el, mert úgy éreztük, szorosan kapcsolódik a fesztiválhoz: ez a konfliktuskezelést taglalja – fejtette ki.

- A slágertéma a kábítószer és a drogfogyasztás volt, ebben nagyon tájékozottak a fiatalok – világított rá a rendőr alezredes. - Ha viszont mélyebbre megyünk a témában, a kábítószerek minőség-, mennyiség és összetételbeli különbségeire már nem tudtak rátapintani. Ami azért nem kirívó, mert sajnálatos módon körülbelül hetente jelenik meg egy újabb drogfajta hazánkban, ami egy év alatt mintegy 52 új típust jelent. Sajnos a drogterjesztők a fesztiválokat is kihasználják arra, hogy terjesszék a veszélyes árujukat, miközben lényegében a mulatókon tesztelik azokat. A VOLT Fesztivált is kihasználtuk arra, hogy rávilágítsunk: többen azt gondolják, hogy egy-egy szer az ő egészségükre nem káros és nyugodtan fogyaszthatják, pedig ez nem igaz – tudtuk meg tőle.

Kovács László rendőr alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója Mozaik című műsorunkban avatott be minket a részletekbe

Kovács László rendőr alezredes, a Soproni Rendőrkapitányság bűnmegelőzési tanácsadója Mozaik című műsorunkban avatott be minket a részletekbe

A bűnmegelőzési tanácsadókat is meglepte, hogy az ilyen és ehhez hasonló érzékeny kérdésekben is mennyire nyitottak voltak a fiatalok. - Talán nem is volt olyan kérdés, amelyet nem mertek feltenni – hangsúlyozta Kovács László. - Őszinte eszmecsere valósult meg, méghozzá rengeteg fiatallal, ugyanis több, mint 1200-an kerestek meg minket – fűzte hozzá.

A legtöbben közülük talán egy okulárét kerestek a rendőrség sátrában: az úgynevezett részeg szemüveget, amelynek három fajtáját is elhozták. Ezek az ittasság három különböző, egyre erősödő fokozatát jelenítették meg a viselőjüknek. A rendőrök pedig bójákkal, akadályokkal segítettek, hogy a résztvevők rádöbbenjenek, mennyi problémát okozhat a felelőtlen alkoholfogyasztás a közlekedés során.

A Soproni Rendőrkapitányság munkatársai természetesen a rendre is figyeltek. - Talán ez volt az első olyan évünk, amikor a mi szempontunkból kiemelt szabálysértés vagy bűncselekmény nem történt, ami óriási eredmény – emelte ki a bűnmegelőzési tanácsadó. - Csekély mértékű vétségek a kábítószer és drogfogyasztással, valamint a vagyonvédelemmel kapcsolatban előfordultak, de ezek számukat és mértéküket tekintve sem voltak kirívóak – világított rá a rendőr alezredes, aki hozzáfűzte: ez a statisztika nagyban köszönhető a rendőrség országszerte aktív tájékoztató kampányainak, programjainak.

Kérem, várjon... Kérem, várjon...