| 2021. március. 31. | 1 perc olvasás

Horváth József lett a SMAFC új elnöke

A megváltozott struktúrájú Soproni Egyetem és a SMAFC korábbi vezetése azzal a szándékkal, hogy megszilárdítsa Európa egyik legrégebbi sportegyesületének jövőjét, tisztújítást kezdeményezett a SMAFC-nál. A keddi közgyűlés Horváth Józsefet választotta elnöknek.

A Soproni Egyetem és a SMAFC vezetésének a kezdeményezésére tisztújító közgyűlést tartott kedden a SMAFC. Hazánk legrégebbi, s Európa egyik legnagyobb múlttal rendelkező egyesülete, az 1860 óta működő Soproni Műegyetemi Atlétikai és Football Club Horváth Józsefet, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia szakmai igazgatóját választotta elnökének.

A vezetőségben régi és új tagok egyaránt kerültek. A SMAFC korábbi sikeredzője, a kétezres évek elején a felnőtt férfi kosárlabdacsapatot a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé vezető Horváth József mellett dr. Sterbenz Tamás, a Testnevelési Egyetem általános rektorhelyettese – ugyancsak korábbi sikeredzője a kosárszakosztálynak – és Pirger Tamás egyetemi adjunktus az új tag, míg Gottschling Gábor és Klemencsics Nikolett a folyamatosságot képviselik a vezetőségben. A felügyelő bizottságba dr. Szekeres Csabát, a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia elnökét, Paár Dávidot és Demeter Zsoltot választották. Előbbi az egyetem, utóbbi a karate szakosztály küldötte. Czeglédy Tamás dékán továbbra is az egyesület tanárelnöke.

A SMAFC és az egyetem vezetőségének eltökélt célja, hogy a soproni egyesületet a magyar sportélet jelentős tényezőjévé fejlesszék. A jelenlegi szakosztályokat –, ami a sakk, a szektorlabda, a lovaglás, a tájfutás, a karate és a kosárlabda – is magasabb színvonalra szeretnék helyezni, de szándékaik szerint
újakat is alapítanak.

A kosárlabda szakosztály az új vezetőség irányításával biztosan erősödni fog, megfogalmazott hosszútávú cél, hogy az egyetemi csapat egy osztállyal feljebb lépjen. A lehetőségek is bővülnek: miután a Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia pályázik az államilag támogatott akadémiai pozícióra, a SMAFC-ban az onnan kikerülő fiatal sportolók –, akik még nem teljesen készek a profik A csoportjára -, az egyetemi csapatot erősíthetik majd. Ezzel Sopronban egyedülálló rendszere áll fel ennek a sportágnak, miután az akadémia mellett NB-I B és NB-I A csoportos csapatai is játszanak.

Borítókép; Soproni Sportiskola Kosárlabda Akadémia

Legnépszerűbb cikkek