– Manapság ritka, hogy valaki az első munkahelyéről menjen nyugdíjba…

– Valóban, ez az első és úgy tűnik, egyben az utolsó munkahelyem is. Néhány hónap híján negyven éve, 1977 júliusa óta dolgozom a művelődési házban, anno főiskolai gyakorlatomat is itt töltöttem. A kultúra és a kulturális rendezvények szervezése mindig is szívügyem volt, ebben leltem örömömet. Elmondhatom, hogy olyan szakmai életpályát tudhatok magam mögött, mely alatt azzal foglalkozhattam, amit igazán szeretek, amely nem csupán munka, hanem a szenvedélyem is volt egyben. Pályafutásom kezdetekor éppen szabad királyi várossá nyilvánításának 700 éves évfordulóját ünnepelte Sopron, így rögtön a jubileumi rendezvények szervezésének közepébe csöppentem. Ma már nagyon sajnálom, hogy nem vezettem naplót…

– Igen, mert abban nyilván számos emlékezetes rendezvény, emlékezetes találkozás szerepelne..

– Tudnék mesélni. Még kulturális szervezőként hozzám tartozott a Kovács Sándor karnagy úr által vezetett Liszt Ferenc Női Kar, valamint a Soproni Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar ügyeinek irányítása, rendezése – mindkettő gyönyörű, lélekemelő feladat volt. Természetesen számos, emlékezetes komolyzenei rendezvény szervezésében is részt vehettem: több alkalommal koncertezett Fischer Annie a művelődési házban, Kocsis Zoltánnak szinte a teljes zenei pályáját végigkísérhettem. A 80-as évek elejétől pedig a Soproni Tavaszi Fesztivál keretében olyan világhírességeket láthattunk vendégül, mint a The King’s Singers vagy a Wiener Sängerknaben. Egyedülálló kiállításokat rendeztünk Amerigo Totnak, Szász Endrének, Szervátiusz Tibornak, és a sor még hosszan folytathatnám. Ebben a bizonyos nem létező naplóban sok oldal a Soproni Petőfi Színházról is szólna, melynek a megalakulása körül tevékenykedtem, hasonlóan a Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központ 2001–2002-es felújításához. Itt kell megemlítenem a város új, exkluzív kiállítótermét, a Munkácsy-termet, melyet rekordidő alatt hoztunk létre munkatársaimmal. Azóta olyan országos és nemzetközi rangú kiállításoknak adott otthont, mint Munkácsy, Zichy család, Robert Capa műveinek tárlata és a Nemzeti Galéria Egyiptom Gyűjteménye.

– Szokták mondani, hogy amikor egy ajtó becsukódik, akkor egy másik kinyílik. Az Ön esetében hová nyílik az a bizonyos a másik ajtó?

– Az új igazgató, Pataki András munkáját segítem tanácsadóként, akivel az elmúlt négy évben jó munkatársi kapcsolatban voltunk. Magánemberként is bőven vannak terveim: Ádám fiam és a húgomék Izlandon élnek, szeretnék velük is több időt tölteni. Egy biztos, unatkozni nem fogok!