Asztalterítők, dekortárgyak, gobleinképek és egyéb kézműves alkotások várták az érdeklődőket a Sopron Jereváni Ciklámen Egyesület kiállításán hétfőn délután a Jereván lakótelepen. A rendezvény célja az volt, hogy a megújuló egyesület bemutatkozzon a környéken élőknek.
- Összetartó kis közösségeink mind értékek, hiszen ők adják az összetartó erejét a közösségi létnek, amelyben tudásuk, tapasztalatuk, tetterejük is jelen van - hangsúlyozta Tóth Éva, a Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzatának elnöke.
- Ezért is fontos Sopron városának mindazoknak az értékteremtő közösségeknek a támogatása, akik meghatározó elemei a város szellemi életének. Ezek között kiemelkedően fontosak a nyugdíjas közösségek, amelyekben a rengeteg értékes élettapasztalattal rendelkező korosztály tagjai aktív, kreatív módon gazdagítják a közösségi életet. Öröm, hogy a Jereván lakótelepen két olyan nyugdíjas közösség is működik, akik aktív és értékes részei a településrész életének, akik megbecsülést érdemelnek. Az eddig megyei szervezésben működő – immár megújult tagsággal és új vezetővel rendelkező – nyugdíjasklub így az ünnepekre készülve „kitárta” a Jereván lakótelepen székhelye ajtaját, és húsvéti alkotásaiból kiállítást rendezett, ahova vár minden érdeklődőt - tette hozzá az önkormányzati képviselő.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2FK%25C3%2596Z%25C3%2589RDEK%25C5%25B0%2520GRAFIK%25C3%2581K%2Fkatv%25C3%25A9d%2520police%2F2023.03.27_jerevan_nyudijasklub_tom_4033.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F81%2F53%2F20230327-jerevan-nyudijasklub-tom-3899.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F52%2Fae%2F20230327-jerevan-nyudijasklub-tom-3901.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2Ff7%2F3e%2F20230327-jerevan-nyudijasklub-tom-3903.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Ffiles%2F31%2F4d%2F20230327-jerevan-nyudijasklub-tom-3906.jpg)