| 2020. december. 12. | 2 perc olvasás

Idegenben kapott ki a Sopron KC

A javítás reményében lépett pályára az otthon játszó Egis Körmend a 13. fordulóban, ugyanis Ziga Mravljak gárdája legutóbb hazai pályán kapott ki a Szegedtől. Az a Sopron KC volt most a vendég együttes, amely az előző körben a Kaposvárt verte magabiztosan. A kék-fehéreknél továbbra sem tudott pályára lépni Tyler Wideman.

Egy szép Taylor-zsákolással indult a mérkőzés, amire Thompson válaszolt. Elsősorban mindkét csapat a kemény védekezésére próbált építeni, mondjuk éppen ennek köszönhetően több büntetőt láthattunk az első percekben, mint mezőnykosarat (6-6). Megérkezett a dobókedv is, felváltva potyogtak a kosarak, de ellépni egyik fél sem tudott. Egypontos körmendi vezetésnél aztán elkapta a fonalat a Sopron és egy 7-0-ás futással kikényszerített egy hazai időkérést (13-19). Nem sikerült elállítani a vérzést a piros-feketéknek, a triplavonalon túlról remekül célzó SKC már tizenkettővel ment, miközben a Körmend folyamatosan szórta el a játékszert (7 eladott labda az első negyedben). 24-35.

A második felvonásban sem tudott ritmust váltani a hazai együttes, csak azért nem lépett el többel a Sopron, mert a látszólag könnyen kidolgozott helyzeteit kihagyta (29-39). A gyorsindításainak köszönhetően bejött tíz alá a Körmend, de előbb Jogéla, majd Borisov vette a hátára a csapatát. Intő jel volt viszont, hogy mindkét kísérlet kikényszerített helyzetből esett be, úgy tűnt, hogy tudott szigorítani a védekezésén Ziga Mravljak gárdája – ami már a félidei eredményen is meglátszott. 42-48.

A fordulás után is a védekezés dominált, két perc elteltével azonban gyors kosarakkal feljött egy labdára az Egis Körmend, amely Mócsán triplájával fordítani is tudott. A második félidő első soproni pontjait Jogéla szerezte, kiélezetté vált a mérkőzés (54-53). Reagálni tudott azonban a vendég csapat, ezután felváltva vezettek a felek, több extra kosár is született, izgalmas végjátékra volt kilátás. 63-61.

Thames teljesen üresen dobhatott a sarokból, a záró etap elején ellépett öttel a vasi csapat. Már-már állandósulni látszott a különbség, amikor Mócsán tempójával hét lett közte, ami az eddigi legnagyobb körmendi vezetést jelentette (70-63). Zónavédekezésre váltott a Sopron, amivel egy ideig sikerült is közelebb férkőznie, de Mócsán és Ferencz is betalált kintről, kénytelenek voltak visszaállni emberre a vendégek (79-72). Három perccel a vége előtt feljött kettőre az SKC, viszont Ferencz egy újabb triplát küldött a helyére, ráadásul Jogéla kipontozódása is sújtotta a kék-fehéreket. Borisov egy 2+1-es akcióval megint közelebb hozta az övéit, Taylor azonnal válaszolt egy hasonló mozdulatsorral. Hiába hagyott ki rengeteg büntetőt, innen már nem engedte ki a kezéből a győzelmet az Egis Körmend, amely tízpontos hátrányból felállva győzte le a Sopron KC-t. 89-83.

Legnépszerűbb cikkek