Még Candice Dupree nélkül, de már Amanda Zahui-val és Turner Yvonne-nal kiegészülve utazott el a csapat Jekatyerinburgba, ahol az edzésekre szerződtett Iva Cuzic-Sliskovicot is csatasorba állították. Ahogy azt a vezetőedző, Roberto Iniguez előzetesen elmondta, a csapatépítés terén szeretnének előbbre lépni a torna során. Az elődöntőben az orosz Orenburg volt az ellenfél. Az első félidőben fej-fej mellett haladt a két gárda, de többször a zöld-sárgában pályára lépő soproni csapat járt előbbre. A szünet után sikerült nagyobb rést kialakítani, és 10 pont körüli különbségre szert tenni. A hajrában egy alkalommal 5 pontra felzárkózott az orosz együttes, de a jó formában kosárlabdázó Cvrendakic vezetésével megérdemelt győzelmet arattak, a lelkesen szurkoló magyar konzulátus munkatársainak nagy örömére. Szerdán 16 órakor a döntőben lép pályára a Sopron Basket, mely szintén nyomon követhető majd a Youtube-on.
Nadezhda Orenburg - Sopron Basket 56-67 (21-18, 17-22, 11-18, 7-9