A kirándulók ezúttal is három csoportban indulhattak. Az első csoport Bad Sauerbrunn/Savanyúkút vasútállomására érkezett, onnan gyalogolt fel a Rozália-kápolnához. A második csoport autóbusszal Fraknóig ment, számukra onnan indult a kirándulás, a harmadik turnus pedig a Rozália-kápolnától indult.
fotó: Griechisch Tamás
„A Perkovátz-Ház Baráti Köre 2004 óta minden évben megszervezi az egykor volt Sopron vármegyei hagyomány szellemében a fraknói gyalogtúrát. Őseink évente a Fraknói vár fölött magasodó Szent Rozáliának szentelt kápolnához zarándokoltak imádkozni, kérve a szentet, óvja meg őket - és főként a megélhetésüket biztosító szőlőskertjeiket - a ragályos betegségektől. A 34 kilométeres túra a két világháború közötti hagyományokat eleveníti fel. A koronavírus-járvány miatt a madarak és fák napja helyett idén Szent Rozália napján rendeztük meg az eseményt” – mondta Perkovátz Tamás, a Perkovátz-Ház Baráti Körének elnöke.
fotó: Griechisch Tamás
A túra Brennbergbányán ért véget, ahol vörösboros szarvasgulyással várták a résztvevőket.
fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F05%2F46%2F2021-09-04-fraknoigyalogtura-tom-8527_9n0j.jpg)