| 2021. március. 16. | 2 perc olvasás

Idén is meghirdették az Így írok én...-t

Az „Így írok én…” című irodalmi pályázatra 10 és 14 év közötti tanulók munkáit várják április 9-ig vers, mese és novella kategóriában.

1977-ben hirdették meg először az „Így írok én...” elnevezésű irodalmi pályázatot Sopron szabad királyi városi rangja elnyerésének 700. évfordulója alkalmával.

-Célunk az volt, hogy a gyermekek a tanítási órákon kívül is önállóan tudják alkalmazni az egyéni íráskészségüket – tudtuk meg Roskó Máriától, aki magyartanárként kezdeményezte a nemes versengést. – Teret adtunk annak, hogy saját élményeiket, érzéseiket, gondolataikat mások számára is közvetíthessék, hisz az eredményhirdetéskor a helyezettek felolvasták alkotásaikat a nagyszámú hallgatóság (szülők, testvérek, nagyszülők, tanárok, osztálytársak) előtt. Arra törekedtünk, hogy a gyermekek járjanak nyitott szemmel a világban, vegyék észre szülővárosuk, Sopron és környéke természeti szépségeit, értékeit, történelmi és irodalmi emlékeit. Mutassák be alkotásaikban környezetük természeti kincseit, hagyományait.

A '80-as években, miután bevonták a Sopron környéki településeket is, olyan nagyszámú pályamunka érkezett, hogy a szervezők kategóriákat állapítottak meg: vers, mese, monda, elbeszélés, riport. Az elbeszélés témái voltak a legváltozatosabbak, legszínesebbek. A gyermekek saját élményeiket beszélték el, a családjukban, a baráti közösségükben, az osztályukban, az iskolájukban átélt eseményekről számoltak be, vagy távolabbi ismerőseikkel megtörtént sztorikat írták le, megkapó őszinteséggel. Riportokat készítettek a város neves személyeivel, városvezetőkkel, írókkal, költőkkel, sportolókkal, tanulmányi versenyek győzteseivel, zenekarok vezetőivel stb. Minden esztendőben nagy számban születtek versek is. Alkalmanként az átlagból kiemelkedő költeményeket is olvashatott a zsűri. A versek értékelésénél mindig tanácsokkal látták el a gyermekeket; írók, költők műveit ajánlották olvasásra, alkalmanként egy-egy költeményt is szemléltettek.

A pályázatok értékelését az első kiírás óta tanulóktól független személyek végezték: Kerék Imre, Bugyi Sándor, Bősze Balázs költők és a főszervező. 2011-től a pályázatot a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. hirdeti meg, a szervezőmunkát pedig Szittner Ágnes magyartanár látja el.

Idén is Sopron és környéke 10-14 éves diákjainak munkáit várják az alábbi kategóriákban:

- vers

- mese

- novella

- tetszőleges műfaj az alábbi címen: "Kőcsipkés ódon várfal..."  (Sarkady Sándor).

A pályázatról további információk a https://www.prokultura.hu/hu/programok/2021-03-12/1432-igy-irok-en-.html internetes oldalon olvashatóak.

 

Borítókép forrása: pixabay

Legnépszerűbb cikkek