| 1 perc olvasás

Idén is megrendezték a Három a Károly futóversenyt a Károly-kilátónál

Szeptember 28-án, szombaton rendezték meg a XI. Három a Károly futóversenyt a Károly-kilátónál. A verseny célja, hogy a sportot népszerűsítsék és versenylehetőséget biztosítsanak a mozogni vágyóknak. A rendezvény nagy népszerűségnek örvendett, közel 80 fő futott idén is.

A sporteseményen részt vett dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester, valamint Magas Ádám, Abdai Zsolt, Dóra György önkormányzati képviselők.

Fotók: Rombai Péter

Dr. Csiszár Szabolcs alpolgármester a rendezvény kapcsán elmondta:


Minden egyes sportesemény, ahol a soproniak kicsit ki tudják próbálni magukat, mozogni tudnak, és egészségesen tudják például a hétvégéjüket elkezdeni, minden alkalommal fontos nekünk. Különösen fontos ez a szervezőknek is, hiszen 11. alkalommal szervezik meg a Három a Károly terepfutó versenyt. Nem könnyű a pálya, mondhatnánk inkább azt, hogy egy nagyon kemény pályáról van szó: 21 km, 10 km és lehet váltóban is indulni, illetve gyerekekkel is. A Három a Károly arról szól, hogy háromszor, három különböző pozícióból kell érinteni a futás során a Károly-kilátót. Ez is megmutatja, hogy milyen gyönyörű helyen lakunk, a Soproni-hegység jól futható terep, az emberek szeretik, jó ide kijönni. Ezúton is szeretnék gratulálni a szervezőknek, és köszönjük szépen nekik a munkát, amit az elmúlt 11 évben tettek.


Léderer György, szervező kiemelte:

"A rendezvényt 11 évvel ezelőtt találtuk ki, hogy a Soproni Parkerdőben lehetőséget biztosítsunk olyan embereknek is, akik nem biztos, hogy kimozdulnának. Gyerekektől a felnőttekig, mindenkinek tudunk itt biztosítani sportolási lehetőséget, az edzettségi szintnek megfelelően."

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek