| 2025. augusztus. 24. | 1 perc olvasás

Idén is megrendezték a Liszt Ferenc-kerékpártúrát

Ismét kerékpárt ragadtak a résztvevők a 22. alkalommal megrendezett harkai kerékpártúrán. A nagy múltú eseményen az érdeklődők Harkától Doborjánig bicikliznek, ahol a Liszt Ferenc szobor megkoszorúzása után visszaindulnak a kiindulópontra.

Az eseményen tiszteletét tette dr. Barcza Attila országgyűlési képviselő is, aki örölt a nagyszámú érdeklődőnek.

Ez a túra minden évben kiemelkedően fontos esemény a kerékpárbarátok számára, és óriási eredmény, hogy évről évre ilyen sokan állnak rajthoz. A rendezvény erősíti a határon túli kapcsolatokat, és felhívja a figyelmet a térség zenei és kulturális értékeire, valamint a testmozgás fontosságára is. Gratulálok a szervezőknek!
Fotó: Horváth Ádám Bence

A kerékpárosok minden évben Harkáról indulnak, melynek oka a község és a zeneművész különleges kapcsolata.

A túra ötlete egy történelmi eseményre épül. Liszt Ferenc idős korában ellátogatott Sopronba, majd utána meglátogatta szülőfaluját, és Harkán keresztül vezetett az útja. A község lakói megállították a hintómentetet, és - mai szóval élve - egy flashmobbal várták a zeneszerzőt, pogácsa és kiváló borok kíséretében. Erre Harka nagyon büszke, és innen ered a túra története.

-mesélte el Duschanek Péter, Harka polgármestere.

Fotó: Horváth Ádám Bence

A résztvevőket indulás előtt zenével szórakoztatták, és beszélgetéseket is hallgathattak. Papp Attila, a rendezvény szervezője elmondta, minden évben igyekeznek magas színvonalú és szórakoztató eseményt szervezni.

Az ötlet eredetileg hagyományteremtés volt, és immár több mint 20 éve szervezzük a túrát. Kezdetben Ausztria felé szerettünk volna elindulni, de akkor Magyarország még nem volt az Európai Unió tagja, így a határt külön erre az eseményre nyitották meg. Azóta minden nyáron 400–600 kerékpárossal tesszük meg ezt az utat.

Az idei esemény külünlegessége, hogy a visszaérkezés után felavatták Harka legújabb rendezvénypajtáját is.

Fotó: Horváth Ádám Bence

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek