| 2023. január. 7. | 1 perc olvasás

Idén jöhet a fordulat a lakásárak tekintetében

A korszerűtlenebb, több energiát felhasználó lakóingatlanok árai csökkenhetnek, az általános drágulás üteme pedig jelentősen lassulhat 2023-ban. A szakértők szerint erősödhet a kereslet a kiadó lakások iránt, mert többen nem fognak tudni saját otthont venni. A családtámogatási lehetőségek fenntartása és meghosszabbítása ugyanakkor sokaknak jelenthet segítséget - írja a Magyar Nemzet.

"Fordulóponthoz ért tavaly az ingatlanpiac. A fokozatosan csökkenő számú adásvételek mellett a piac lassulását tapasztaltuk, ez a visszafogottság azonban az ingatlanárak változásában az év végéig még nem mutatkozott meg. 2023-ban ennek a trendnek a folytatódása várható" – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Benedikt Károly, a Duna House elemzési vezetője, aki szerint a tavalyi 125 ezer adásvételnél jóval kevesebb, mintegy 90–110 ezer lakás cserélhet gazdát az idén. 

A gazdasági helyzet alakulása, az infláció, a dráguló hitelkörnyezet elbizonytalanította a vevőket. Sokan teljesen kiszorultak az ingatlanpiacról, mivel elestek a hitellehetőségektől, vagy csak alacsonyabb összegű kölcsönre jogosultak, így kénytelenek lejjebb adni az otthonukkal kapcsolatos elvárásaikból.

Benedikt Károly szerint mind az ingatlanárakra, mind az adásvételekre jelentős befolyásoló hatása lesz annak, hogy a gazdaság hogyan teljesít.

– Ha az év második felében gazdasági szempontból megkezdődik hazánkban a kilábalás, az az ingatlanpiaci aktivitást is kedvezően befolyásolja majd – vélekedett Benedikt Károly.  Az elemzési vezető ugyanakkor rámutatott, hogy az elmúlt évek folyamatai minden lakástípusnál dinamikus emelkedést mutattak, de tavaly az év vége felé már lassabb ütemű lett az áremelkedés. 2023-ban vélhetően élesebben elkülönül majd az árazás a különböző helyszíneken, más-más ingatlantípusoknál.

A korszerűtlen otthonok esetében árcsökkenést vár a Duna House, a kisebb alapterületű, modern lakásoknál, házaknál stagnálásra, egyes esetekben enyhén emelkedő árszintekre számítanak. Az új építésű ingatlanok ára viszont az építőanyagok és a kivitelezés drágulása miatt tovább emelkedhet majd.

Benedikt Károly szerint a fokozódó bizonytalanság és a financiális nehézségek következtében többen kereshetnek kiadó lakást, ami a befektetői hajlandóságra és a bérleti díjak változására is hatással lesz.

Az OTP Ingatlanpont szakértői szerint kimondottan jó hír a családtámogatások fenntartása, illetve meghosszabbítása. Úgy vélekedtek, hogy az állami támogatások továbbra is kedvező, bár a jelenlegi gazdasági környezetben valószínűleg mérsékeltebb hatással lesznek a lakossági otthonteremtési célokra és a lakóingatlanpiacra is.

 

 

forrás: Magyar Nemzet
borítókép: pixabay.org

Legnépszerűbb cikkek