Zenés műsor vezette fel a Balfi utcai Idősek Otthonának karácsonyi, ünnepi műsorát csütörtökön. Az intézményben sokat dolgoztak azon az elmúlt időszakban, hogy mindenkinek boldogan teljenek az ünnepek és a ünnepi készülődés. Ennek a sorozatnak a lezárásaként jött létre a karácsonyi ünnepi összejövetel is, ahol a város nevében Csiszár Szabolcs alpolgármester és Péli Nikoletta önkormányzati képviselő is jelen volt. Az ünnepi gondolatokat az alpolgármester osztotta meg az összegyűltekkel.
- Sopron mindig híres volt arról, hogy gondol azokra a polgáraira, akik több figyelemre, támogatásra és a közösség gondoskodására vágynak. Így van ez az időskorúakkal is, akik felé ilyenkor, az ünnepvárás meghitt pillanataiban is nagy szeretettel fordulunk- mondta az alpolgármester.
Az intézet lakói ajándékot is kaptak az önkormányzattól: két kávéfőzővel lepték meg a lakókat, hogy ezzel segítsék az idősek mindennapjait. Az intézménylakók sem érkeztek üres kézzel: az adventi készülődésben sok kézműves foglalkozáson vettek részt. Az ott készült apró ajándékokat pedig a műsor után egymás között osztották ki.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F04%2Fcb%2Fotthon_f2b1.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F07%2F29%2Fcsiszarszabolcs_nw0w.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F8d%2F4b%2Fcover_m0_l.jpg)