A székely (sicul, sicamber) ősemlékezet hagyománya szerint a Kis-Küküllő, a Nyárád felső folyása és a Só vidék a Fehér székelyek törzshelye, ősföldje már emberemlékezet óta.

A Fehér székelyek önmaghatározásában, rejteki formában szerepel a mai napig a Madar név. Valaha 12 madar, táltos, mágus szellemi irányítása alatt állt ez a terület.

A Fehér székelyek mellett a Székelyföld többi részén élnek a Fekete székelyek. Ez a megkülönböztetés ismert volt a kunok, hunok, besenyők, magyarok, oroszok és horvátok körében is. Ezeknek a megkülönböztetéseknek természetesen vannak szellemi-lelki és fizikai jelei, mert más jellegű feladatai voltak a fehér és a fekete megjelölésű székelyeknek, magyaroknak, kunoknak és hunoknak.

A székelység esetében megállapíthatjuk, hogy a Fehérek adták a társadalmi szerveződés magasabb szintű vezetőrétegét, a szellemi és lelki vezetőket, tanítókat, gyógyítókat…. stb. Ők voltak a mesterek, jellemzően mesteremberek (molnár, kovács, faács, kőműves építész, asztalos, tímár, urus, javas …. stb. A társadalmi életközösségben létszámban mindig is kevesebben voltak, ők voltak szellemi értelemben a nemzet feje. (innen ered a mai „fejes”, „fő”-nök szavunk, amit a vezetőkre értünk manapság is)

A társadalom többségét, a népességet és számosságot a Feketék adták, ők voltak a nemzet teste. Jellemzően katonák, földművesek, kertészek, élelmiszer feldolgozók, szövők-fonók és állattartók.

A Fehérek zászlaja volt a világoskék vagy székelykék, míg a feketéké a vörös-fekete. Ezért nincs értelme azon vitatkozni, hogy melyik az „igazi” székely zászló, mert mind a kettő az.

 

 

Mind a Fehér, mind a Fekete egymással mellérendeltségi viszonyban volt, a különbséget az jelentette csupán, hogy más volt az alapfeladatuk, a rendeltetésük, de mind a kettőnek meg volt a saját közösségükre vonatkozó vezető rétege is. A Fehéreknél ilyen volt a 12 Madar, a Feketéknél pedig a 7 törzs Fő. Ezért a 12 fős vezetőség vezetője és a 7 törzs, nemzettség vezetője együtt, kettős irányítási rendszerben igazgatták a társadalmat. Ez volt az alap sajátossága a szkíta-hun-kun-jász-besenyő (bősenye)-székely-magyar társadalmi szerveződésnek, az un. „kettős királyságnak”, a világi és a szellemi-lelki vezetés párhuzamos, egyidejű egymás mellé rendeltségének. Ez az archaikus, szakrális viszony jelenik meg a Hunor-Magor vagy Napos-Pálos misztériumban is, és ennek maradványa a mai társadalomban a törvényhozó és végrehajtó hatalom elkülönült, de mégis együtt működő kettőssége, és erre utalt a történeti magyar országgyűlés két része a Felsőház és az Alsóház is.

A vezető választás, mind a Feketéknél, mind a Fehéreknél közfelkiáltással történt, vagyis egyidejű és egybehangzó akarattal jöhetett csak létre az Egység. A Feketék ezután pajzsra emelték a vezérlő Fejedelmet, aki a Hadúr, és a Szert vérszerződéssel pecsételték meg.

A 12 Madar által választott Főmágus, Főtáltos pedig birtokba vehette a Főszentélyt, mint „Csillagszemű Világügyelő”, aki az Igéző, az élő társadalmi Egység közösségi tudatának (morfogenetikai mező) őrzője, a Teremtő Úr Isten akaratának közvetítője, a szellemi és lelki élet mindenkori irányítója.

A mágusok, táltosok hagyatékát őrizték és vitték tovább a fehér barátok, a Pálos szerzetesek és minden fehér nevű földrajzi hely jelenlétükre, illetve területi központjukra utal. (Székesfehérvár, Nándorfehérvár, Gyulafehérvár, Fehéregyháza, Fehér tó… stb.

A Teremtés a Fekete és a Fehér páros együtt hatásának a gyümölcse, eredménye. Az Atya-Isten 12-ességének és az Isten-Anya 7-ességének teremtő ereje. Ezrét volt jellemző az ős-archaikus Fehér társadalmakra a patriarchális (apa-elvű), míg a Fekete társadalmakra a matriarchális (anya-elvű) berendezkedés. Egyik sem volt több vagy jobb a másiknál, csupán más volt a feladata, a RENDeltetése.

Az Atya birodalma, a tiszta (a buddhisták Tusita-nak mondják) és igaz szellem birodalma, az Ige forrása, a Felső Világ, a Világfa koronája. (12 fő ág, 12 ős archetípus, 12 fő meridián, 12 fő idegpálya, 12 idegdúc, az elektromosság, az Örök-idő és a Mulandó idők ura, 12 hónap egy év, 2 x 12 óra egy nap.)

Az Anya birodalma, a jó és szép lélek birodalma, az élet megszülője, a formát és alakot adó Iga, az Alsó Világ, a Világfa gyökere. (7 csakra-csokor, 7 belsőelválasztású mirigy, 7 alaphang, 7 szín, mágnesesség, a 7 rét görnyedt végtelen tér, az örök lélek helyének és a mulandó lelkek élettereinek őrzője.)

Ez a társadalmi felépítés, tagozódás és feladatmegosztás nem egy helyi, partikuláris képződmény volt, hanem egy társadalomszervező fraktál minta, mind a szkíta, mind a hun birodalomban, mint főkirályságban, a Tarim-medencétől a Kárpát-medencéig, az Uraltól a Kaukázuson át, a Tigris és Eufrátesz folyamközéig, egészen Indiáig. Ez adta a birodalom területén az egységes ember-, isten- és világképet, az azonos vagy hasonló társadalmi berendezkedést, harcászatot, kézművességet, népművészeti díszítő mintákat, dallam- és zenevilágot, a misztérium, titkos tudás és mitológia közös alapját. Az eltérő sajátos ízlésvilágot és megvalósulási formát pedig a sok-sok birodalomalkotó nép és nemzettség sajátos lelkisége biztosította. A birodalomnak volt egy egységes közvetítő nyelve (ahogy a mostani angolszász kultúrkorszak közvetítő nyelve az angol) és egy közös ABC betűkészlete (ez az, amit székely rovásnak hívunk). Férfi és nő egymás mellé rendelve volt szabad és a társadalom, nemzetség minden tagjának biztosítva volt a szabadsága. A társadalmi berendezkedés gazdasági alapját pedig a közösségi tulajdon szentsége adta. A mai napig fennmaradó közbirtokosságok ennek a maradványai. Az önkormányzatiság, mint közösségi önrendelkezési jog, „alkotmányos” alapelv volt, minden közösség úgy rendezte belső életét, ahogy akarta. Ezek adták a különböző nemzettségek, tájak eltérő szokásait, népviseletét, a sajátos néphagyományt, de mégis volt egy közös szellemi alap, szellemi rendezettség, ami a hasonlóságot és az összetartozás egységét biztosította. Ennek a szellemi RENDnek a fenntartása és „fazonra igazítása” az új idők igényei szerint volt a feladata a Madaraknak, a fehér táltosoknak, mágusoknak, mandeusoknak, médeknek…. (tájegységek szerint változó és változatos megnevezéseik voltak). A szellemi törvények életre keltése, élhetővé tétele pedig a Feketék, a Kara Bon-ok, Garabonciások, regösök, Aranyasszonyok, bácsák, ellátó papok… stb. feladatkörébe tartozott, de megregölni, szokássá alakítani, a közösségi élet alapmintájává tenni csak a Fehérek által őrzött mitológia titkos tudását lehetett. Minden kultúrkorszak, virágzó társadalom romlása, bukása azzal kezdődött, hogy a mágusok, madarak nem tudták valamilyen okból ezt a feladatot betölteni.

A rontás, az ártás, a vétkezés, ami tévedés, olyan, mint a hamis zene. Két alapvető oka lehet:

1. Hamis a hangszer, nincs behangolva, elhangolódott, így a legjobb zenész sem tud rajta jó és szép lélekkel játszani. A hangszer ebben a példában az ős misztérium titkos tudása, a szellemi rend, a teremtő Ige. Ez megmásítva a tévtan, meghamisított szellemi törvény. A szellemi vakság a legnagyobb jóindulattal is csak a pokolba, az illúzióba, a külső sötétségbe vezet.

2. A hangszer tökéletes, de botfülű, süket a zenész. A zenész ebben a példában a megtévedt lélek, aki megrészegül a kísértésben, és rosszindulatból „játszik”. Ekkor a legtisztább tanítások is süket fülekre találnak és eltorzulnak az értetlenek által.

Tehát, akár a Fehér, akár a Fekete esik ki a Teremtés Rendjéből hamis és hazug lesz az Ige és elviselhetetlen teherré válik annak Igája is.

Ennek a párosan együttható rendszernek a működési elvét szimbolizálja a jin és a jang Taoista filozófiából fennmaradt szimbólum is. A jin és jang a nagy egység két fele, amelyek együtt teljes egészet alkotnak. Amit a magyar őshagyomány a Világfa gyökerének és koronájának, a szellem és a lélek együtt hatásának, a tudatalattinak és a tudat felettinek jelöl.

A Sopron-bánfalvi Kolostortemplom Jin-Jang rózsaablak szimbolikája.

A Három, vagyis minden ami a Középső világban, az ember éber tudatú fizikai valóságában megszületik, ebből az együttműködésből származik.