Így változik a soproni hulladékszállítás a koronavírus miatt

  2020. március 24. - www.sopronmedia.hu

A munkarendben is történtek változások annak érdekében, hogy védjék az alkalmazottakat és az ügyfeleket, így is lassítva az új típusú koronavírus járvány terjedését. Cikkünkből megtudhatja, hogy mire kell odafigyelnie a lakosságnak a hulladékszállítással kapcsolatban.

- Legfontosabb célkitűzésünk, hogy a kommunális hulladékot, tehát a szürke kukában és konténerekben lévő konyhai és egyéb hétköznapi szemetet minden körülmények között el tudjuk szállítani – emelte ki Mágel Ágost, a Sopron és Környéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke. - Biztosítjuk ehhez az emberi erőforrást és a gépeket egyaránt. Itt fontos megjegyeznem, hogy az alkalmazottaink számára adottak a szükséges védőeszközök és ezeket viselik is – fűzte hozzá.

Mivel az új típusú koronavírus a kukákon is megélhet bizonyos ideig, ezért a szolgáltató arra kéri az ügyfeleit, hogy a szemeteseket töröljék át gyakorta alkoholos ronggyal.

Mágel Ágosttól megtudtuk: az ügyfélszolgálati irodák nincsenek nyitva, de a kollégák dolgoznak, így e-mailben és telefonon is várják az emberek észrevételeit, amelyekre készségesen válaszolnak. Fontos változás továbbá, hogy a szintén a személyes kontaktusok elkerülése érdekében a zöldudvarokat március 18-tól bezárták, 23-tól pedig a komposztálótelepek sem látogathatók.

- Jelenleg folyik a szigetekből való begyűjtés és elszállítjuk a sárga és kék zsákokat is az előzetesen meghatározott rend szerint – osztotta meg velünk az elnök. - Amennyiben sokan lebetegednek a kollégáink közül, akkor viszont úgy csoportosítunk át, hogy a szürke zsákok legyenek mindenképpen elszállítva.

Borítókép: illusztráció; Forrás: internet

Kérem, várjon... Kérem, várjon...