| 2019. szeptember. 8. | 2 perc olvasás

II. Dog Puller Világbajnokság

Sopron adott otthont a II. Dog Puller Világbajnokságnak. A dog puller egy fiatal sportág, amelyet kutyák számára találtak ki Ukrajnában. A második világbajnokságra 11 országból 90 versenyző érkezett.

A dog puller egy 2012 óta űzhető sportág, hazánkban 2016 óta elérhető. Maga a puller egy tréningeszköz, amely bármilyen kutyának megfelelő lehet. Öt különböző méretben elérhető, így a legkisebbtől a legnagyobb ebekig, bármelyiknek jó szolgálatot tehet. Az alapmozgást könnyű elsajátítani mind a kutyának, mind a gazdinak, ezért aki csak hobbi szinten szeretné a kedvencét lemozgatni vele, arra is tökéletes eszköz.


fotó: Griechisch Tamás

A versenyre érkező 90 versenyző két versenyszámban mutatta meg tudását négy kategóriában. A kategóriákat a kutyák mérete szerint alakították ki. Az első versenyszám a futás volt. Ennek lényege, hogy egy három zónára felosztott pályán kell a feladatot teljesíteni, ahol a gazdi egy adott zónában áll, és váltott irányba gurít vagy dob egy-egy lila karikát a kutyának, amit az ebnek bizonyos feltételek mellett vissza kell hoznia. A kedvenceknek 90 másodperc alatt kell ebből minél többet sikeresen teljesítenie. A második versenyszám az ugrás. Itt a gazdi mindkét kezében tart egy-egy lila karikát, amire a kutyának rá kell harapnia úgy, hogy egyik lába sem éri a földet. A versenyző párosnak itt is 90 másodperc áll rendelkezésére ahhoz, hogy minél többször sikeresen megismételjék a gyakorlatot – mondta el Hanzséros Mária, a világbajnokság főszervezője.


fotó: Griechisch Tamás

A verseny megnyitóján Csiszár Szabolcs, városi sportfelügyelő elmondta: Sopron egy nemzetközi és hazai szinten is kiemelkedő sportsikerekkel rendelkező város, és szükség van arra, hogy olyan területen is bizonyítsuk ezt, mint ez a Dog Puller Világbajnokság. Hozzátette: Sopron egy kiváló sportinfrastruktúrával és kiváló szakemberekkel rendelkezik, akik alkalmasak arra, hogy egy ilyen nagy volumenű rendezvényt megszervezzenek.


fotó: Griechisch Tamás

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek