A szabadidős sportesemények választékát folyamatosan és látványosan gazdagító házigazda társaság három korábbi önálló eseményét egyesítette ezzel a programmal. A korábbi Kelet, illetve Nyugat Kupát, illetve a fővárosi önkormányzatok csapatait pályára hívó tornákat „egy tető alá hozva” egyetlen versenynap leforgása alatt bonyolította le hatalmas sikerrel. Érdekessége a tornának a magas résztvevői létszám, hiszen a benevezett csapatok közel hatszáz játékossal képviseltették magukat.
Számos kísérőprogrammal is készültek a szervezők, így többek között egészségszűrő programmal, autó kiállítással, gyermekeknek kreatív kézműves foglalkozásokkal, lufi hajtogatással, ugráló várral, valamint 3D rally autó szimulátorral is megismerkedhettek a kilátogatók.
A szervezők komoly hangsúlyt fektettek arra is, hogy összefogva a résztvevő önkormányzatokkal karitatív jellegű társadalmi szerepvállalás is helyet kapjon a rendezvényen, így az idei évben a Heim Pál Gyermekkórház Fejlesztéséért Alapítvány számára szerveztek jótékony célú ajándékgyűjtést is.
A főszerep azonban természetesen a labdarúgásé volt, ahol igazán parázs összecsapások is voltak, de természetesen a sportszerűség nem szorult a háttérbe, így egy remek hangulatú rendezvényt sikerült szervezni, ahol új ismeretségek és barátságok is születtek.
A soproni csapat remekül szerepelt a tornán, összesen hat mérkőzést játszva, a csoportjából továbbjutva egészen a legjobb nyolcba kerülésig menetelt.
Gratulálunk a fiúknak!
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F17%2F3a%2Fcsapat_tslp.jpg)
fotó: sopronmedia.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F07%2F41%2F1_y05g.jpg)
fotó: sopronmedia.hu
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F32%2F60%2F2_w_7b.jpg)
fotó: sopronmedia.hu