Indítsuk okosan az évet - Mibe érdemes befektetni?

A befektetés egy fantasztikus találmány és egyáltalán nem szükséges hozzá semmi földöntúli pénzügyi tudás, hogy az gyümölcsöző legyen. Mindenekelőtt érdemes az alap információkkal tisztában lenni, megérteni és betartani pár alapszabályt, hogy hatékonyan és eredményesen tudjunk befektetni.

Hogyan is kezdjünk hozzá egy befektetéshez?
A befektetés nem más, mint egy meghatározott pénzösszeg felhasználása annak gyarapítása céljából. Ez általában valamilyen pénzügyi eszköz, vagy értékálló tárgy megvásárlását jelenti.
Az első lépés, hogy meghatározzuk, hogy mi a célunk a befektetéssel. Nyugdíjas éveinkre szeretnénk félre tenni, ingatlan szeretnénk vásárolni, fel szeretnénk újítani otthonunkat, háztartási nagygépre lenne szükségünk, vagy esetleg tanulni szeretnénk. Ez csak néhány példa a sok közül.
Ha a cél már tiszta, akkor meg kell vizsgálnunk a pénzügyi helyzetünket, vagyis mennyi pénzt tudunk havonta/évente nélkülözni a későbbi hozam reményében.
Ezek után következik a befektetés időtartama, vagyis el kell döntenünk, hogy mikorra szeretnénk, hogy rendelkezésünkre álljon a tervezett összeg. Ez szoros összefüggésben áll a célunkkal. Egy alacsonyabb költségű befektetés esetében rövidebb időn belül rendelkezésre állhat az adott megtakarítás.
Végül pedig meg kell határoznunk, hogy milyen mértékű kockázatot vagyunk hajlandóak vállalni az adott cél elérése, vagyis a pénz megszerzése érdekében.

Ismert a közmondás: sok kicsi sokra megy. Mennyire igaz ez manapság? Ezzel kapcsolatban nézzünk meg két konkrét példát.

1. eset: Ha csak évi 60.000 Ft-ot takarítunk meg és fektetünk be mondjuk 5% éves hozammal, mennyi pénzünk lesz 25 év múlva, amikor nyugdíjba megyünk?
A válasz: 3 006 807 Ft
A matek nem hazudik: a sok kicsi tényleg sokra megy.
A 25 év alatt egyébként összesen 1 500 000 Ft-ot fektettünk be.
2. eset: Mennyi pénzünk lesz 25 év múlva, ha csak 10 év múlva kezdjük az öngondoskodást? Ugyanúgy évi 60.000 Ft-ot takarítunk meg és fektetünk be 5% éves hozammal.
A válasz: 1 359 450 Ft
Az "ej, ráérünk még arra" típusú hozzáállás jóval kisebb jövőbeli összeget biztosít. A 15 év alatt egyébként összesen 900 000 Ft-ot fektettünk be.          


https://pixabay.com/hu/

Nagyon sok befektetési alternatíva létezik a piacon, amelyek közül most a Magyar Állampapírt vizsgáljuk meg közelebbről.
Minden kamatozó befektetés kölcsönnek tekinthető. Ha a bankba tesszük be a pénzünket, akkor a banknak adunk egyfajta kölcsönt. Ha állampapírt vásárolunk, akkor pedig az államnak nyújtjuk a kölcsönt, amelyet aztán ő tovább forgat akár a gazdaságba, oktatásba, egészségügybe, stb. Ami számunkra lényeges, hogy az állam fizet a pénzünk használatáért, vagyis kamatot kapunk rá.

Ha állampapírban gondolkodunk, akkor több típust is érdemes lehet megvizsgálni, hiszen különböző jellemzőkkel bírnak a futamidőt, alapcímletet és a kamatot illetően. Ami viszont mindegyik esetében általános elmondható, hogy jelenleg igen felhasználóbarát befektetésnek minősülnek, esetükben a kamatbevétel adómentes, az inflációnál magasabb hozamot is el lehet érni velük és alapvetően kockázatmentesek, mivel a visszafizetés útjába csak az államcsőd állhat, amelytől a jelen gazdasági helyzetben nem kell tartanunk.
Vásárlására több lehetőség is kínálkozik: bankoknál, brókercégeknél, Magyar Postánál és online a Magyar Államkincstár WebKincstár alkalmazásán keresztül is elérhető. Utóbbi esetben a számlanyitás- és vezetés, valamint a pénzügyi tranzakciók költségmentesek.
Ahogy említettük, több állampapír típus is létezik, de közülük megemlítenénk a nagy népszerűségnek örvendő „szuperállampapírt.” Nézzük meg, hogy mivel is érdemelte ki ezt a kiváló jelzőt.
Hivatalos nevén a Magyar Állampapír Plusz (MÁP Plusz) értékpapírról beszélünk.
Az ígéret szép szó, ha betartják… Igen, ez a papír betartja az ígéretét, hiszen mindenképpen annyi kamatot fog fizetni, amennyit megígért. Ezért hívják fix kamatozásúnak. De az igazi varázsa a magas kamatban rejlik, amely az 5 éves futamidő végére eléri a 6%-ot, s így az éves hozam a lejáratkor 4,95% lesz. Érdemes megjegyezni, hogy a kamatot nem fizetik ki évente, hanem a kamatozott összeg kamatozik tovább. Valamint, szintén nem egy utolsó szempont, hogy az elért nyereségünket nem sújtja a 15%-os kamatadó.
Likviditását tekintve is igen jól szerepel, hiszen - ha úgy döntünk - az 5 éves futamidő alatt az állam bármikor visszavásárolja tőlünk az állampapírokat a kötvény 99,75% vagy 100%-os névértéken. 


https://www.vg.hu/

Összességében elmondható, hogy a „szuperállampapír” jó befektetésnek tekinthető, de mielőtt szaladna az ember a postára vásárolni belőle, érdemes még körül nézni a piacon és számba venni a további lehetőségeket. További részletes információ az állampapírokról a https://www.allampapir.hu/allampapirok/ oldalon olvasható.
Reméljük, hogy sikerült kicsit közelebb hoznunk a befektetések világát kedves Olvasóinkhoz és velünk tartanak „Érthetően” rovatunk következő részében is, ahol szintén érdekes és hasznos információkkal gazdagodhatnak az öngondoskodás témakörében.

Borítókép: illusztráció (https://www.pexels.com/hu-hu/)

Forrás: 
https://www.portfolio.hu/
https://bankmonitor.hu/
https://www.mnb.hu/
https://www.allampapir.hu/
 

Legnépszerűbb cikkek