A szervező Sopron Holding Zrt. az idei esztendőben újra egy olyan szakvásárt rendezett a leghűségesebb városban, amelyen a kiállítók termékeinek bemutatása és az új technológiák ismertetése mellett számos konferencia is rendelkezésre áll mindazok számára, akik nyitottak az erdészet és a faipar irányába.
A csütörtöki hivatalos megnyitón Dr. Fodor Tamás, Sopron Megyei Jogú Város polgármestere köszöntötte az ünnepségen résztvevőket, aki örömét fejezte ki, hogy már tizedik alkalommal kerül megrendezésre az erdőgazdaság és a faipar seregszemléjére Sopronban, az innoLignum szakvásárnak köszönhetően. Kiemelte, hogy ez a kiállítás és vásár nem csak a gazdasági szereplők számára fontos, hanem az oktatás, a kutatás és a fejlesztés területén tevékenykedőknek is, hiszen olyan széleskörű palettát kínál a rendezvény amely számukra is plusz lehetőségeket kínál. Innováció, üzlet és tudástár egy helyen, talán így lehet összefoglalni röviden azokat a lehetőségeket amely a szektor számára itt most rendelkezésre áll és amely a szervezők munkáját dícséri, hiszen olyan szakmai partenereket vontak be a rendezvénysorozatba, amelyek mindezeket biztosítják.
Sopron polgármestere elmondta, hogy ez a rendezvény Sopron városának szempontjából az erős szakmai kötelékek mellett komoly turisztikai jelentőséget is jelent, hiszen a töretlen népszerűségnek örvendő vásár mindig sok látogatót is vonz a városba.
Dr. Fodor Tamás köszönetét fejezte ki a szervezőknek és szakmai partnereiknek valamint a kiállítóknak is, akiknek a közös munkája és sikere az innoLignum vásár és amely méltó módon öregbíti a város hírnevét ebben a szektorban is.
Prof. Dr. Náhlik András, a Soproni Egyetem rektora köszöntőjében kiemelte, hogy ünnep ez a nap, ünnep ez az erdészetnek és ünnep a faiparnak, hiszen az innoLignum mindig olyan szakmai lehetőségeket kínál a résztvevőknek, amelyre itt Sopronban évente csak egyszer nyílik lehetőség ilyen volumenben és amely a városvezetésnek köszönhetően idén már 10. alkalommal kerül megrendezésre.
Prof. Dr. Náhlik András elmondta, hogy a jubileum alkalmából a Soproni Egyetem kiemelt figyelemmel és felkészüléssel érkezett a vásárra, amelynek során számtalan szakmai konferenciával igyekszik megfelelni a szektornak és az érdeklődőknek.
A köszöntők után került sor a kiállítók díjazására, amelynek az idei különdíját a Tanulmányi Erdőgazdaság Zrt. vehette át.
A négyezer négyzetméteres kiállítóterülettel rendelkező programsorozaton közel 70 standon várják az érdeklődőket a szervezők, ahol az erdészeti és faipari gépekkel is meg lehet ismerkedni valamint betekintést enged a látogatók számára a fa különböző felhasználási módjaiba is. A kiállítók között energetikával és tüzeléstechnikával foglalkozó cégek is szerepelnek, de a legkisebbekre gondolva külön játszóház is a rendelkezésre áll.