A látogatók a kulisszajárás során a színház épületével, az öltözőkkel, valamint a zsinórpadlás titkaival is megismerkedhettek. A családoknak, pároknak egész nap lehetősége volt színházi rejtvényjáték kitöltésére, önálló bejárással. Taschner Tamás idegenvezetésével a közönség évadának darabjai által ihletett történelmi kiránduláson járhatták be a belvárost a résztvevők.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520szeptember%2FDSC08397.jpg)
A Kultúrpresszóban két program is várta a közönséget, színházi stílustanácsadás a divat kedvelőinek, valamint filmzenék is megszólaltak a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar kamarazenekarától - mondta dr. Ragány Misa, a Pro Kultúra ügyvezető igazgatója.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520szeptember%2FDSC08417.jpg)
A gyerekek Tündér Míra nyomában izgalmas mesefoglalkozáson vehettek részt, ahol varázsitalt is készítettek, de tündéri balettet is táncolhattak.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520szeptember%2FDSC08343.jpg)
A Tündér Míra című mesejátékot a Soproni Petőfi Színház idei évadában láthatja a közönség, mely valójában egy ökomese és a víz értékeire hívja fel a figyelmet. A nyílt napra egy olyan játszóházzal készültünk, melynek középpontjában a víz megóvásának fontossága áll - tudtuk meg Szekeres Krisztától, a Pro Kultúra Sopron közművelődési munkatársától.
Tavaly a színház kabalafigura-rajzpályázatot hirdetett, de a nagyközönség még nem láthatta a beérkezett alkotásokat. A Mária-szobornál, a rendezvénytéren egész nap látható volt a rajzkiállítás a megálmodott kabalafigurákról.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2F2022%2520szeptember%2FDSC08411.jpg)