A közelmúltban szerződtetett Danielle Page közeli kosara után 12–8-ra, Alekszandra Crvendakics két büntetője után pedig már 16–11-re vezetett a Sopron, de a győriek messzebbre nem engedték a házigazdát, sőt Simon Zsófia első negyedet záró triplájával egyenlítettek. Török Ágnes révén a második játékrészt is hármassal indította a vendégcsapat, csakhogy ekkor mintegy hét percre elvesztették az irányzékot a győriek, és Page két büntetője után már hattal vezetett a Sopron. Akárcsak a második negyedre, a harmadikra sem volt jellemző a kosárgazdagság: a győriek a két középső játékrészben összesen 16 pontot szereztek – öttel kevesebbet, mint a nyitó tíz percben. A védekezésükön szigorító soproniak Crvendakic és Crystal Langhorne kosaraival 32–31 után 7–0-tá, futottak majd. Bár a Győr faultokat kiharcolva közelebb kapaszkodott, Turner második triplájával a Sopron Basket kimászott a hullámvölgyből, és mivel a Turner, Langhorne kettős kezében maradt még muníció, végül tekintélyes különbséggel, 63–49-re győzött a hazai csapat.
A férfi élvonalban igazi csapatként ritkán határozottan játszva, időnként egyénieskedve és szinte végig görcsösen, összesen 19 labdát eladva a Sopron KC szinte végig futott az eredmény és az ellenfél után, végül 10 ponttal kikapott hazai pályán a Kecskeméttől. A találkozó legjobbja a hazaiak irányítója, Mohammad El-Amin volt 29 ponttal