| 2022. október. 30. | 3 perc olvasás

Ismét útjára indul a Száraz November kampány

Ismét útjára indul a Száraz November kampány. A 30 napos országos kihívás lényege, hogy a résztvevők egy hónapig nem isznak alkoholt. Célja, hogy felhívja a figyelmet a problémás, kontrollvesztett ivás kialakulásának megelőzésére.

Magyarországon a függőségek között még mindig a vezető helyen áll az alkoholizmus. Hazánkban, az emberek évente átlagosan 11,3 liter tiszta alkoholt fogyasztanak fejenként. Ezzel a világon a rangsorban a nem túl előkelő 4. helyet foglaljuk el.

A Kék Pont Alapítvány 1996 óta tartja küldetésének, hogy az emberek nagyfokú önismerettel és nyitottsággal nézzenek szembe a szenvedélyek okozta kihívásokkal és sajátítsák el a mértékletesség erényét. Az általuk hirdetett Száraz november kampány idei tematikája az ünnepekhez kapcsolódó alkoholfogyasztás.

Az ünnep tudatos megélése nagyon fontos, viszont, ha minden alkalommal jelentős alkoholfogyasztással társul, az már problémát jelent - hangsúlyozta Csizovszki Sándor, a Soproni Gyógyközpont addiktológiai konzultánsa.

A száraz november azoknak szól, akik az átlagos mértéknél többet isznak, de még nem szembesültek az alkoholprobléma következményeivel. Egy ponton túl a szervezet egyre többször és gyakrabban kívánja az alkoholt. A száraz november kampány arra jó, hogy egy alapvető fogalmat tisztázzunk - az ember megállapítsa magáról - hogy függő, vagy sem

– mondta el a szakember.

A szakma szerint az tud teljesen absztinensként a hónap végére érni, aki korábban is mértékletesen fogyasztott alkoholt. Nem csak fizikai, de mentális és neurológiai előnyökre is szert tehetünk az alkoholmentességgel:

  • megnövekszik a minőségi alvásidő,
  • javul a hangulat, a koncentráció és a memóriaképességek szintje,
  • hidratáltabbak leszünk (csökkenthető a fejfájások száma, a szájszárazság és a szem körüli sötét karikák, a bőrünk is sokkal tisztább, ragyogóbb lesz),
  • az alkohol lelassítja az anyagcserét, ami megnehezíti a zsírok és cukrok feldolgozását a szervezetben, így túlsúly esetén némi fogyás is tapasztalható, csökkennek az emésztési zavarok, valamint a reflux tünetei,
  • csökken a vérnyomás (hiszen a magas vérnyomás és a szívbetegségek kialakulása az alkoholfogyasztással is összefügg),
  • csökken a rák, valamint a szív-és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázata,
  • felerősödik az immunrendszer és az állóképesség (a szervezet számára könnyebb elraktározni a vitaminokat),
  •  májunk zsírszintje egyensúlyba kerül.
Sajnos Magyarországon az átlag lakosság a szociális mértéket meghaladóan fogyaszt. Mit értünk szociális italozáson? A ritka alkalomhoz kötődő, de előre tudatosan megtervezett, kis mennyiségű, magas minőségű alkoholfogyasztást

– hangsúlyozta az addiktológus.

Térségünkben nagyon sok lehetőség van segítségkérésre azoknak, akik felismerték az alkohol problémáikat és szándékukban áll a leszokás. Történhet például a háziorvoson keresztül, aki ismeri az azokat az utakat, amik akár az egészségügy keretében, akár a szociális rendszerben járhatóak.

Az egyik ilyen a Balfi úti Magyar Ökomenikus Segélyszervezet Szenvedélybetegek Nappali Intézménye, ahol megfelelő szinten, megfelelő szakemberek tudnak támogatást nyújtani egyénileg vagy csoportos foglalkozás keretében, de lehetőség van privát konzultációra is.

Városunkban több anonim közösség is működik, mint az Anonim Alholisták (Domonkos rend: pénteken és vasárnap 19:00-kor), az Narcotics Anonymous Hungary (Ökumenikus Szeretetszolgálat Szenvedélybetegek Nappali Intézménye, Balfi út 31.: kedd 17:30) és a családokat segítő Al-Anon - emelte ki a szakember.

A Soproni Gyógyközpont Addiktológiai részlegén is segítséget nyújtunk a leszokásban

– mondta el Csizovszki Sándor.

Aki felismerte a problémáját, fordulhat a kórház ambulanciájához, ahol egy addiktológussal vagy egy pszichiáter orvossal találkozik. Állapottól függően részesülhet gyógyszeres terápiában, vagy kaphat pszichoterápiás javaslatot.

Amennyiben osztályos ellátásra van szüksége, bekerülhet a Pszichiátria Osztályra. Az akut részlegen az életveszély elhárítása történik, az Addiktológiai Részlegen pedig 1 hónapos célzott terápiát kapnak a betegek (ártalomcsökkentés, motiváció-felkeltés, motiváció-fenntartás, rehabilitációra való előkészítés). Az ország egész területéről tudunk felvenni jelentkezőket a Minnesota Rehabilitációs Részlegre, ahol 5 hónapos rehabilitáció működik, az AA 12 lépéses programjának szellemében. Ennek keretében viselkedés terápia és kognitív terápia zajlik, ez egy úgynevezett személyiségfejlesztő program, ami segít a leszokásban - ismertette a lehetőségeket a kórház munkatársa.

A Kék Pont Alapítvány tematikája szerint „arra keressük a választ, hogy milyen lehetőségei vannak ma a mértékletesség erényének az ünnepeink terén és hogyan tudnánk közösen visszaszerezni az ital feletti kontrollt azáltal, hogy az ünnepi alkalmak választható, nem pedig első számú és kötelező kiegészítőjeként tekintünk az alkoholra”. Nyilván, akiről kiderül, hogy függő, annak mértékletesen sem ajánlott az ünnepekben alkoholt fogyasztani.

A Kék Pont Alapítvány kampányához a https://kekpont.hu/szaraz-november/ oldalon van lehetőség csatlakozni.

Borítókép; pixabay

Legnépszerűbb cikkek