| 2021. június. 10. | 1 perc olvasás

Ismét változtak a határátkelés szabályai - nem kell előre regisztrálni

Nem kell előre regisztrálniuk az utazóknak június 10-től, ha járványügyileg stabil országból, például Magyarországról lépnek be Ausztriába – derül ki a beutazási korlátozásokról szóló rendelet módosításából. A 3G-szabálynak azonban továbbra is meg kell felelni.

Aki a rendelet „A“ mellékletében felsorolt országok valamelyikéből utazik be Ausztriába, annak nem kell előre regisztrálnia. Ilyen ország mások mellett Magyarország, Szlovákia, Szlovénia és Románia, de a Németországból és a horvát, olasz, görög vagy spanyol nyaralásból visszatérőknek sem kell előzetesen regisztrálniuk magukat.

Aki ezekből az országokból Ausztriába utazik, annak ugyanakkor továbbra is igazolnia kell, hogy tesztelték vagy beoltották koronavírus ellen, esetleg átesett a Covid-19 betegségen.

Az érintett országok teljes listája itt olvasható, a listán nem szereplő országokból érkezőknek továbbra is kötelező az előzetes regisztráció, és a korábbi korlátozások is érvényesek.

A határátlépéshez elfogadott koronavírus-tesztek a beutazást követő 24 órán belül pótolhatóak, de ehhez már előzetes regisztráció is szükséges, a teszteredményt pedig utólag be kell mutatni a lakóhely vagy a beutazás helye szerint illetékes kerületi vagy járási járványügyi szervnek.

Legnépszerűbb cikkek