| 2020. február. 8. | 2 perc olvasás

Ismét várja az érdeklődőket a Soproni Nyugdíjasegyetem

Idén is folytatódik a nagysikerű Soproni Nyugdíjas Egyetem, február 17-én már a 97. előadáson vehetnek részt a hallgatók. Rendhagyó módon, kedd helyett hétfő délután fél négykor kezdődik az első előadás. Ez kivételes alkalom, az ezt követő rendezvények már a megszokott időben, kéthetente kedden délután lesznek.

A rendezvénysorozat a megyei napilap és a Soproni Egyetem összefogásának eredménye. Az előadók kiválasztásánál két fő szempontot vesznek figyelembe: szorosan kapcsolódjon az egyetemhez, hogy a közösség valóban a Soproni Egyetem Nyugdíjas Egyeteme legyen, - hiszen a nyugdíjasok a legszorgalmasabb hallgatók- illetve, hogy aktuális legyen valamilyen módon a téma, amit bemutat.

„Tekintve, hogy a 97. előadás lesz hamarosan, azt gondolom, hogy ez egy sikertörténet. Sokan érkeznek hozzánk minden alkalommal, körülbelül 400 fő szokott részt venni az egyes előadásokon. Természetesen van lehetőség a helyszíni regisztrációra is, de javaslom, hogy előre regisztráljanak, akik rendszeresen szeretnék látogatni prezentációinkat, hiszen így kaphatnak indexet. Ebbe minden alkalommal pecsétet adunk, mely igazolja a részvételt és a hatodik előadás után ajándékokat, nyereményeket osztunk ki azok között, akik minden alkalmmal megjelentek” – mondta prof. dr. Faragó Sándor rector emeritus, a nyugdíjasegyetem főszervezője.


Forrás: Internet

A tavaszi szemesztert dr. Szarka László az MTA rendes tagja kezdi - Eötvös Loránd velünk élő öröksége címmel. Ezt követően, március 3-án prof. dr. Balázs Judit, XXI. század közel- és közép-keleti térség biztonságpolitikai kihívásairól, Törökország szerepéről beszél a résztvevőknek, március 17-én dr. Varga László, a Soproni Egyetem Benedek Elek Pedagógiai Kar dékánja „Mi van az unokád fejében? Egy kis neuropedagógia nagyszülőknek” címmel tart előadást. Március 31-én a kvantuminformatika titkaiba vezeti be hallgatóságát dr. Borza Sándor, a SOE egyetemi docense. Az utolsó előtti rendezvény keretein belül egy meglepetés előadásra készülhetnek a szépkorú hallgatók: Trogonok, tangarák, tukánok – egy zöld ország tarka madarai címmel dr. Haradics Tibor címzetes egyetemi docens a trópusok ornitológiai különlegességeiről mesél majd, de hogy melyik ország lesz a középpontban arra majd csak a helyszínen derül fény. A szemeszterzáró pedig dr. Kovács Imre, a soproni kórház osztályvezető főorvosa lesz, aki Az út az infarktusig – Megelőzés, diagnózis, kezelés című előadást mutatja be.

A Soproni Nyugdíjas Egyetemen való részvétel továbbra is ingyenes. A jelentkezéseket február 14-ig a 99/518-126-os és a 99/518-142-es telefonszámon illetve Soproni Egyetem www.uni-sopron.hu honlapján, online lehet leadni, ehhez csak a születési év és a lakcím leadása szükséges.

Legnépszerűbb cikkek