István király, az ember

I. István: az államalapító, a kereszténység felvevője, a szentté avatott uralkodó. Vajon ki rejlik a méltató jelzők mögött? Milyen ember lehetett első uralkodónk? Valójában erről nem tudunk sokat, a korabeli feljegyzések meglehetősen hiányosak. Pogánynak született, Vajknak hívták, a gyermekként elnyert keresztségben kapta István, a kereszténység első vértanújának nevét. Küzdelmes élete során nem egyszer maga is közel állt hozzá, hogy elnyerje a mártíromság koszorúját. Alakja immár egy évezrede a magyar államiság jelképe. Személyéhez legendák sora kötődik. Első királyunk legfőbb történelmi érdemei a magyar állam megalapítása, kiépítése, megszilárdítása és európai integrálása, sikereinek titka egyensúlyteremtő képességében rejlett.

Az Érdy-kódex leírása szerint Géza felesége, Sarolta csodálatos álmot látott fia születése előtt. Egy tündöklő, égi fényben megjelent férfi szólt hozzá: „bízzál Istenben és légy bizonyos benne, hogy fiút szülsz, ki először visel ebben az országban koronát, és majd a népen királyként uralkodik. A keresztségben az én nevemet add neki”. Sarolta kérdezte, hogy ki ő? Mire a férfi így felelt: „én vagyok István, a hívők közül legelső, ki Jézusért a mártírkoronát kiérdemeltem.”

A születési dátumát nem ismerjük pontosan: a tudósok 970 és 980 közé teszik. Apja, Géza fejedelem szigorúan keresztény, trónörökösnek járó neveltetésben részesítette. Mire a fia felnőtt, gyümölcsöző kapcsolatokat épített ki a szomszédos bajor herceggel, II. Henrikkel, aki szívesen adta nőül lányát, Gizellát a magyar trón várományosához. A bajor hercegnő kíséretében német lovagok és papok is érkeztek az országba, akik segítettek Istvánnak az új hit terjesztésében, apja halála után pedig együtt számoltak le a nagyfejedelmi címre igényt tartó Koppány vezérrel. A hittérítő papokból lettek az alakuló egyházmegyék vezetői, a püspökök. Géza fejedelem óriási érdeme volt, hogy félretolva az addig szokásos utódlási rendet, mely szerint halála után a legöregebb Árpád-nemzetségbeli Koppány követte volna őt a fejedelmi székben, a fia számára biztosította a trónt. A fiatalember, miután elnyerte a német-római császár, III. Ottó és a római pápa, II. Szilveszter beleegyezését, minden magyarok királyává koronáztatta magát. Tette ezt úgy, hogy közben nem vált a német birodalom csatlósává, megőrizte az ország szuverenitását. A bajor herceg lányával kötött házassága remek diplomáciai lépésnek bizonyult. Sógora hamarosan a Német-Római Császárság trónjára került és a rokoni kapcsolatnak köszönhetően megkímélte támadásaitól a frissen alakult Magyar Királyságot. Mire erőszakosan terjeszkedő utóda 1030-ban megindult István király ellen, ő már annyira megerősödött, hogy Bécsig verte vissza a német a seregeket. Ezzel a tettével végképp elismertette hazánkat az európai hatalmakkal és megszilárdította tekintélyét hazájában.

Kép forrása: cultura.hu

Arról sincs pontos tudomásunk, mikor és hol illesztették István fejére a magyar koronát. Valószínűleg 1000 környékén István akkori székhelyén, Esztergomban történt. A legenda szerint az uralkodói szimbólumot Asztrik apát hozta ajándékba a pápától. Erre ugyan egyelőre nincsenek meggyőző bizonyítékok, ami viszont bizonyos: István rendkívül tudatosan és határozottan állt az államalapításhoz. Trónra kerülésének az a különlegessége a nyugati államokhoz képest, hogy először koronáztatta királlyá magát és csak utána látott az ellene szegülő törzsfők leveréséhez. Tehetséges, széles látókörű férfi volt, aki ráadásul kiváló hadvezérnek is bizonyult. Egyetlen vesztes csatát sem jegyeztek fel róla a krónikások. Erős kézzel kormányzott és mint legfőbb világi és egyházi vezető, maga döntött mindenben. Ám attól óvakodott, hogy zsarnok színében tűnjön fel: királyi tanácsot gyűjtött maga köré bizalmasai és az egyházi vezetők köréből, akiknek véleményét államügyekben rendszeresen kikérte. Mindenben egyensúlyra törekedett. Egyszer ennek adott, másszor annak, vigyázott arra, hogy környezetében minden behódolt előkelő elégedett legyen. Aba Sámuelt északon és Vatát a Körösök vidékén házassággal vagy a kereszt erejével kapcsolata magához. Akik viszont szembeszegültek törekvéseivel, azokkal kíméletlenül leszámolt. Megvakíttatta a pogány Vazult, és fiait száműzetésbe üldözte; Koppányt felnégyeltette és testrészeit az ország négy tájára, többek között az erdélyi Gyulának küldte. Nem lehet tudni, hogy ez utóbbit elégtétel jeleként tette vagy fenyegetésnek szánta, ugyanis édesanyja, Sarolt Gyula lánya volt.

Sarolt szép és bátor asszony hírében állt, ahogy a krónikások írták róla: „sokat ivott, vitézhez méltón ülte meg a lovat, s egyszer haragjában még embert is ölt”. István így apjától és anyjától egyaránt örökölhetett keménységet, de sokoldalú tehetséget is. Zsenijét nemcsak a harctéren bizonyította, a jogalkotásban és az államszervezésben is hosszú évszázadokra példát adott. Tekintélyéhez nem fért kétség. A népnek akkora bizodalma volt intézkedéseiben, hogy még az 1437-es erdélyi parasztfelkelés idején is a jobbágyok abban bíztak, létezik a levéltárban olyan írás, melyben István az ő jogaikat és kötelességeiket lefektette.

Kép forrása: magyarkurir.hu

Első királyunk egyéniségéről a fiához, Imre herceghez írott Intelmei árulnak el talán legtöbbet. Mondataiból erős kezű, ám végtelenül humánus ember és uralkodó képe rajzolódik ki. Mértékletességre, szelídségre, becsületességre és legfőképp szeretetre biztatja Imre herceget, ami - meggyőződése szerint - az egyetlen boldogsághoz vezető út.

„(…) Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: "Irgalmasságot akarok, nem áldozatot." Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét.”

István országában egyben az etnikai és vallási türelem szép példáját is megvalósította:

„(…) Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő…”

Kép forrása: pecsiegyhazmegye.hu

Politikusi messzelátását és emberi eltökéltségét jelzi, hogy a nehézségek, sorscsapások nem térítették el vállalt útjától. A sors megfosztotta fiaitól, utoljára a férfivá érett Imrétől is. Élete utolsó éveit az egyenes ági örökös hiánya és tartós betegség nehezítette meg. A harcot azonban egy pillanatra sem adta fel. Amikor 1038. augusztus 15-én – valószínűleg 63 évesen – elhunyt, országát Szűz Mária kegyelmébe ajánlva erős államot hagyott hátra. E cselekedete az évszázadok folyamán számos neves műalkotás ihletője is lett. A székesfehérvári bazilikában temették el. 1083. augusztus 20-án utóda, a lovagkirály I. László emeltette oltárra, azaz tette az egyház szentjévé fiával, Imrével és Gellért püspökkel együtt. Ünnepe a világegyházban augusztus 16., Magyarországon augusztus 20. Utóbbit az 1938-ban Székesfehérváron tartott kihelyezett országgyűlés nyilvánította hivatalos állami ünneppé is.

Források:

Nők Lapja 2013/33.

mult-kor.hu

magyarkurir.hu

pecsiegyhazmegye.hu

Borítókép forrása: pannonhalmifoapatsag.hu

Legnépszerűbb cikkek