Schanda Tamás hozzátette: munkájukért köszönet illeti a szakképzésben oktatókat, az intézményekben dolgozókat és tanulókat is.
A közlemény szerint a 2020-ban osztrák mintára megújított szakképzési rendszer sokféle életpályát alapozhat meg. A szakképző iskolákban három év alatt kitanulható egy biztos elhelyezkedést és tisztességes bérezést ígérő szakma. A diákok akár annál a cégnél is munkába állhatnak, ahol még iskolásként duális képzésben dolgoztak.
Az ötéves technikumok egyszerre adnak szakmát és érettségit. A szakirányú felsőoktatásba innen továbblépők az elsajátított alapokra építve könnyebben szerezhetnek például mérnöki vagy informatikusi diplomát.
Tavaly ősztől a diákok a tanulmányaik ideje alatt ösztöndíjat vagy munkabért kaphatnak. Tavaly júliustól átlagosan 30 százalékkal nőtt a mintegy 35 ezer oktató bére.
A nyolcadik után továbbtanulók közül idén is technikumba vették fel a legtöbb diákot.
Schanda Tamás kiemelte: a kormány célja, hogy a magyar fiatalok a jövő nyertesei legyenek. A szakképzés különböző élethelyzetekből induló, eltérő karriertervekkel rendelkező tanulók sokaságát juttatja piacképes tudáshoz, valódi szakmai tapasztalathoz. A technikumok egyenes utat nyitnak az egyetemekre, miközben keresett, jól fizető szakmához juttatják a diákokat - hangsúlyozta.
borítókép forrása: hirado.hu