| 2023. augusztus. 11. | 1 perc olvasás

Itt az őzek násza!

A nap bármely időszakában körültekintő vezetésre hívja fel a figyelmet a Soproni Rendőrkapitányság.

Az elmúlt időszakban több olyan anyagi kárral járó baleset is történt a Soproni Rendőrkapitányság illetékességi területén, amelynek során a gépjárművek vadonélő állattal ütköztek.

Augusztus 7-én 11 óra 30 perckor a 84-es számú főútvonal 126-os kilométer szelvényénél, az út lakott területén kívüli szakaszán egy őz hirtelen, váratlanul féktávolságon belül ugrott ki az Ausztria felől Sopron irányába szabályosan közlekedő járművezető elé az úttestre. Az őz a balesetet követően átcsapódott a bal oldali forgalmi sávba, ahol emiatt az ott szabályosan közlekedő gépkocsinak intenzív fékezést kellett az ütközés elkerülése érdekében végrehajtani. Az őzzel történő ütközést így elkerülte, azonban a mögötte közlekedő, a követési távolság be nem tartó személygépkocsi az elejével nekiütközött. Az csak a véletlenen múlott, hogy személyi sérülés nem történt.

Farkas Péter rendőr őrnagy a Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának a vezetője felhívja a figyelmet, hogy jelenleg az őzek násza zajlik. Ebben az időszakban a nap bármely időpontjában számolni kell a vadon élő állatok hirtelen, váratlan megjelenésére. A balesetek elkerülése érdekében kiemelten fontos a helyes sebesség megválasztása, valamint a figyelmes és körültekintő járművezetés.

fotó: Soproni Rendőrkapitányság 

Baleset esetén minden esetben értesíteni kell a rendőrséget! A további balesetek, valamint a személy és vagyonbiztonság megóvása érdekében ajánlott a helyszínen működtetni a jármű vészvillógóját, valamint célszerű az elakadás jelző háromszöget is megfelelő távolságban kihelyezni. Továbbá az élet és testi épség megóvása érdekében, amennyiben a járművezető és utasai a gépkocsiból kiszállnak, saját érdekükben viseljenek fényvisszaverő mellényt.

Borítókép; Soproni Rendőrkapitányság  

Legnépszerűbb cikkek