| 2020. július. 15. | 1 perc olvasás

Itt lesznek iskolaőrök Sopronban!

Szeptemberben 491 állami fenntartású köznevelési és szakképzési intézményben kezdhetik meg munkájukat az iskolaőrök - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szerdán az MTI-vel. Cikkünkből megtudhatja, hogy Sopronban melyik intézményekben fognak majd szolgálni iskolaőrök!

Az iskolaőrség külön rendészeti szervként, a rendőrség irányítása alatt jön létre; feladata azon intézmények belső rendjének fenntartása, amelyekben erre leginkább szükség van - áll a közleményben. A tárca tájékoztatása szerint az állami intézményfenntartók felmérése és az intézményvezetők kérése alapján 288 köznevelési és 203 szakképzési intézményben indul iskolaőrség.

Az intézményi kör a későbbiekben változhat, előfordulhat, hogy egy intézményben egy idő után okafogyottá válik az iskolaőr jelenléte, míg más iskola - amennyiben kéri - bekerülhet az iskolaőrség által érintett intézményi körbe - tudatták. Az Országgyűlés július 3-án fogadta el az iskolaőrség bevezetésére vonatkozó törvényjavaslatot, amelynek parlamenti vitájában minden párt egyetértett abban, hogy nincs helye az iskolában semmiféle erőszaknak, sem a diákok között, sem a pedagógusok és a diákok között - emlékeztet a közleményben a minisztérium.



Mint megtudtuk Sopronban itt lesznek iskolaőrök:

a Doborjáni Ferenc Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény, Óvoda, Általános Iskola, Szakiskola, Készségfejlesztő Iskola, Kollégiumban, illetve a Lackner Kristóf Általános Iskolában,

valamint:

a Soproni SZC Fáy András Két Tanítási Nyelvű Gazdasági Szakgimnáziumában, a
Soproni SZC Handler Nándor Szakképző Iskolájában,  a Soproni SZC Idegenforgalmi, Kereskedelmi, Vendéglátó Szakképző Iskolájában,  a Soproni SZC Vas- és Villamosipari Szakképző Iskolája és Gimnáziumában, 

illetve érintett még: 

a Soproni SZC Berg Gusztáv Szakközépiskolája, és 
a Soproni SZC Csornai Kossuth Lajos Szakközépiskolája.



Az alábbi hivatkozásra kattintva elérheti az iskolák teljes listáját.

Borítókép: illusztráció; Forrás: Hirado.hu

Címkék: iskolaőr

Legnépszerűbb cikkek