| 2021. április. 19. | 1 perc olvasás

Ittas sofőr okozott balesetet

Kidöntötte a lámpaoszlopot a nekiütköző kisbusz.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt Sopronban, az Ady Endre utcában 2021. április 18-án 12 óra 25 perckor. Egy 34 éves ukrán férfi közlekedett járművével a Béke úton, a József Attila utca felől az Ady Endre utca irányába. Az Ady utcához érve – egy erősen balra ívelő kanyarban – nem az út vonalvezetésének megfelelően választotta meg a járműve sebességét, melynek következtében a menetiránya szerinti jobb oldalon az úttestről lesodródott, és egy lámpaoszlopnak ütközött. A baleset során személyi sérülés nem történt.

A balesetet okozó kisbusz vezetőjével szemben a rendőrök alkoholtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért őt további mintavétel érdekében előállították.

A baleset körülményeit a Soproni Rendőrkapitányság vizsgálja.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a járművezetők figyelmét arra, hogy az ittas járművezetés kiemelt baleseti kockázatot jelent, ezért kérik a közlekedőket, hogy alkohol fogyasztását követően senki ne üljön a jármű volánja mögé!

  • Aki alkohol fogyasztását követően vezet, annak szűkül a látótere, így nehezebben veszi észre a fontos ingereket. A látás megromlása általában nem tudatosul, ezért különösen veszélyes. Az ittas járművezető azt hiszi, hogy a látása tökéletes, és ennek megfelelően vezet.
  • A mozgásai pontatlanabbá válnak. Vezetés közben nagy szükség van a mozgások pontos irányítására, a kéz- és lábmozgások összerendezésére. Alkohol hatása alatt a gépkocsik vezetői nem érzékelik időben a jármű kismértékű oldalirányú kitéréseit, a megfelelő kormánykorrekciót késve hajtják végre, ennek következtében a járművet nem tudják egyenesen tartani az úton.
  • Alkohol hatására a döntési idő meghosszabbodik, a hibás döntések száma növekszik. Csökken a felelősségérzet és az önkontroll.

Legnépszerűbb cikkek