| 2021. november. 2. | 1 perc olvasás

Járványügyi intézkedések a templomokban

A koronavírus-járvány terjedésének erősödése miatt november 3-tól egyebek mellett ismét kötelező maszkot viselni a Győri Egyházmegye templomaiban – közölte az egyházmegye kedden a honlapján.

A közlés szerint mivel november 1-jétől kötelező a maszk viselése olyan helyeken, ahol sokan vannak együtt, ezért a Győri Egyházmegye templomaiban dr. Veres András megyéspüspök november 3-tól elrendelte a maszk viselését mindazok számára, akik szentmisén vagy egyéb liturgikus alkalmakon vesznek részt.

Mindemellett a megyéspüspök elrendelte azt is, hogy az áldoztatónak az áldoztatás során maszkot kell viselnie, szükséges az áldoztatás előtt szembetűnő módon fertőtlenítenie kezeit, és áldoztatás ismét csak kézbe lehetséges.

A szenteltvíztartókat ismét kiürítik, és a templomok bejáratánál fertőtlenítőszert helyeznek ki. A perselyezés a templomból való távozásakor történik ezentúl, és a liturgiában a kézfogást is mellőzik.

A tájékoztatás hozzáteszi, hogy aki betegség tüneteit észleli magán, maradjon távol a liturgikus eseményektől. A betegekre, mint minden más betegség esetében is, érvényes a vasárnapi szentmisén való részvétel kötelezettsége alóli felmentés.

 

Fotó forrása: Győri Egyházmegye/Ács Tamás

Legnépszerűbb cikkek