Javult a belföldi turizmus helyzete

  2020. augusztus 4. - www.sopronmedia.hu

Egyre több turistával lehet találkozni Sopronban, amely azt jelenti, hogy érezhetően megindult a belföldi turizmus az elmúlt két hónapban. A jelenlegi forgalom azonban egyelőre nem közelíti meg a korábbi évek átlagát.

Külföldi turistával most még csak elvétve lehet találkozni Sopronban, a koronavírus-járvány miatt inkább belföldről érkeznek a látogatók: a korábbi várakozásokkal ellentétben többen, de az elmúlt egy-két év forgalmánál kevesebben – mondta Tóth András, a Hotel Szieszta üzemeltetési igazgatója.

Részletezte, hogy a július nem volt rossz, sőt, augusztusban náluk többen voltak az előző hónaphoz képest, de még így is feleannyian, mint az előző évben. A pandémia miatt tapasztalata szerint a vendégek még mindig kivárnak és a korábbi évekkel ellentétben jellemzően csak az utazás előtt egy-két héttel foglalják le szállásaikat.

Az augusztus kiemelt időszak, a huszadikai hosszúhétvégén több a foglalásuk, mint az előtte és az utána következő időszakban. A nagyobb külföldi csoportok még hiányoznak, elvétve találkozni egy-két kisebb csoporttal, emellett a belföldi csoportos utazások is csökkentek. Az üzemeltetési igazgató bízik abban, hogy a vírushelyzet engedi, hogy szeptemberben és októberben legalább annyi vendég érkezzen Sopronba, mint a korábbi években.

 

Borítókép: Sopron Média Archív

Kérem, várjon... Kérem, várjon...