Jelentős vasúti beruházás Fertőszentmiklós és az országhatár között

A GYSEV Zrt. komplex fejlesztéseinek részeként felújításra került Nyárliget és Fertőújlak között egy mezőgazdasági út, amely így személyautós és kerékpáros közlekedésre is alkalmassá vált. Az út bemutatása egy sajtótájékoztatóval egybekötve zajlott csütörtök délelőtt.

- A beruházás keretein belül egy 10,2 kilométeres vasúti szakaszt újítunk fel, Fertőszentmiklós és az országhatár között – osztotta meg velünk Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője. - A felújítás sokrétű, ugyanis pályarekonstrukciós munkákat végzünk, melynek köszönhetően 100 km/h-ra emelkedik a pályasebesség. Az utaskomfortot is szeretnénk növelni, ennek érdekében több helyszínen, például Fertőszéplak-Fertőd megállóhelyen is magasperon, kerékpártároló, térvilágítás és új P+R parkolók kerülnek kialakításra - részletezte.  

Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője
Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője
fotó: Griechisch Tamás

Rázó László kiemelte: a biztonságosabb közlekedés kialakítása érdekében kilenc vasúti átjáró is megújul, ezek közül az egyik a Sarród és Fertőújlak közötti átkelő. Mivel Fertőújlakot közúton máshonnan nem lehet megközelíteni, ezért a lezárások idejére egy megfelelő alternatívát kellett találni. Így esett a választás a szóban forgó mezőgazdasági útra, melyet a megfelelő járhatóság érdekében stabilizációs réteggel láttak el, majd murvával borítottak be, mintegy 1,5 kilométeres szakaszon.  

Pap Gyula, Sarród polgármestere, Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője, Bognár Zoltán, Fertőd polgármestere, Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője (balról)
Pap Gyula, Sarród polgármestere, Rázó László, a GYSEV Zrt. szóvivője, Bognár Zoltán, Fertőd polgármestere, Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője (balról)
fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

Pap Gyula, Sarród polgármestere elmondta: a fertőújlaki lakóknak ez nagyon fontos lépés volt, hiszen az útlezárás e nélkül nagyban megnehezítette volna a közlekedést, így viszont egy használható alternatívát kaptak, mely a későbbiekben is hasznára válik majd a térség lakóinak.

- Nagyon örülök annak, hogy egy GYSEV Zrt. projekt keretein belül meg tudott újulni ez a mezőgazdasági út. Ez a másfél kilométeres felújítás talán nem tűnik elsőre olyan jelentősnek, de aki Ausztriából érkezik és Fertőújlakra szeretne eljutni, az 12 kilométerrel tudja lerövidíteni az utazást, ha ezt az utat veszi igénybe.”- összegezte Barcza Attila, Sopron és térsége országgyűlési képviselője.


fotó: Griechisch Tamás

fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen részt vett Bognár Zoltán, Fertőd polgármestere, valamint Gaál László, a GYSEV Zrt. projekt managere is.

Legnépszerűbb cikkek