Az elődöntőt Kapuváron tartják. A Klub tagsága pénteken tartotta a jelmezes főpróbát. A soproniak egy emberként szurkolhatnak majd az országos megmérettetést nagyon sok munkával vállaló nyugdíjasoknak, akik, többek között Csehov: Három nővér paródiáját is előadják, énekszám, kabaréjelenet jelenet, és szavalat között.
Dr. Koltai Miklósné, a klub elnöke elmondta: a tavalyi sikert követően idén is nagy alapossággal választották ki és tanulták be a produkciókat, készítették el a jelmezeket az előadáshoz.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc2%2F2b%2Fimg-2392-jpg_rrep.jpg)
fotó: TÉ
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F57%2F58%2Fimg-2402-jpg_my1t.jpg)
fotó: TÉ
Tóth Éva, a Jereván Településrészi Önkormányzat elnöke, önkormányzati képviselő példamutatónak nevezte azt, hogy nem „csak” közösséget teremt a nyugdíjaskorúaknak a klub, hanem teret ad a kreativitásnak, az alkotásnak is, bebizonyítva azt nap mint nap, hogy a nyugdíjaskor nem egyenlő az inaktivitással, sőt, olyan programokat szerveznek a nyugdíjasklub tagjai, amellyel másoknak, a közösségnek is örömteli és tartalmas perceket szereznek, mi több: ezúttal Sopron város hírnevét is öregbítik, amiért külön köszönet jár. Szurkoljunk együtt a soproni sikerért! - tette hozzá Tóth Éva.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fa9%2F04%2Fimg-2406-jpg_tm14.jpg)
fotó: TÉ
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fc6%2F4c%2Fimg-2403-jpg_qokl.jpg)
fotó: TÉ
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fcf%2Fd2%2Fimg-2412-jpg_3xhi.jpg)
fotó: TÉ