| 2018. június. 4. | 5 perc olvasás

Jó évadot zárt a színház

A közönség szavazatai alapján Savanyu Gergely színművész és Szalay Dóra táncművész vehette át első alkalommal az idén alapított Honda Kudo művészeti nívódíjakat a Soproni Petőfi Színház évadzáró társulati ülésén, ahol elhangzott: jó szezont zárt a teátrum.

Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője évadértékelőjében hangsúlyozta: a zenés évadban is igyekeztek széles műfaji kitekintést nyújtani és tovább folytatni az együttműködéseket más színházakkal. Így készült Eperjes Károly rendezésében a Pesti Magyar Színházzal koprodukcióban a Hippolyt, lakáj, amely nagy sikert ért el. Az előadás különlegessége, hogy a Kaposvári Egyetem művészeti karának hat negyedéves hallgatója is szerepelt a darabban. A zenés vígjátékot Kaposvárott és a fővárosban is játszotta a stáb, s megtalálták az utat a közönséghez.

A Zsugori című zenés komédia szintén hasonló keretek között került színpadra. Molière A fösvény című műve alapján Simai Kristóf, Katona Imre és Szarka Gyula írta a darabot, melyet a a komáromi Jókai Színház és a Soproni Petőfi Színház közösen készített el.

A Sopron Balett a Táncrapszódia című előadással egy este három koreográfiát is bemutatott. Az igazgató szerint anyagilag és szakmailag is egyértelműen jó ötletnek bizonyult a tánctagozat létrehozása, a csapat hatalmas munkát végezve nem csak önálló produkciókat mutat be, hanem a színház minden zenés előadásában magas színvonalúan dolgozik.

Várakozáson felül értékelték a nézők az Ármány & szerelem című rockzenés játékot. Papp Gyula – Demjén Ferenc – Sárdy Barbara műve is szép sikert ért el.

Stúdiószínházi darabként a felnőtt bérletben nagyon jól fogadták a nézők  Henrik Ibsen: Ha mi holtak feltámadunk című művéből készült színpadi játékot, amely nyitóelőadásként meghívást kapott az idei Magyar Színházak XXX. Kisvárdai Fesztiváljára. A főszereplő Szilágyi Tibor, aki egy ideig a soproni teátrum vezetője is volt.


fotó:Griechisch Tamás

Pataki András hozzátette: fontos üzenet, hogy azok, akik részt vettek a társulat megalakulása óta a város színházi életében igazgatóként, most is itt legyenek velük, a közönség érezze a jelenlétüket. Így tért vissza az elmúlt években Mikó István Sopronba játszani.

A The Blues Brothers – The Hungarian Show című produkció zárta az évadot, amely minőségében, színpadra állításában az igazgató szerint világszínvonalú volt.

Pataki András beszámolt arról, hogy jól működik az általuk hat éve elindított színházi-nevelési program, könyv is született az ott végzett munkáról. Ezen a területen fontos célként jelölte meg, hogy a középiskolás korosztályhoz, megszólításukhoz új utakat, formákat kell keresnie a színháznak.Idén ezért indította el az intézmény a Fórum színházi előadásokat, ahol szakemberekkel, drámapedagógusokkal beszélgetnek is velük a látottakról.

Elhangzott, a soproni teátrum a nyáron sem pihen, hiszen kezdődik a fertőrákosi barlangszínházi szezon. Vár rájuk a SingSingSing Masters Musical Show nemzetközi énekesekkel, augusztusban mutatják be német nyelven Johann Strauss Egy éj Velencében című operettjét. Ez a darab lesz a következő évad nyitóelőadása a kőszínházban, de már magyarul.

Az Esztergomi Várszínház 30. jubileumi évadának nyitányaként a soproni teátrum két előadással is vendégeskedik ezen a játszóhelyen. A Ha mi holtak feltámadunk és a Rejtő, a megejtő című darabok tekinthetők meg a Duna kapujában július elején.


fotó: Griechisch Tamás

Az évadzárón Sass László, az önkormányzat oktatási és kulturális bizottságának elnöke köszöntötte a társulatot. Kiemelte, hogy jó és működőképes ötletnek bizonyultak évről-évre a tematikusan tervezett évadok, bizonyították létjogosultságukat. Ilyen volt a mostani zenés szezon is műfajilag széles kitekintést nyújtva. Hozzáfűzte, a színház minden korosztálynak kínált előadást a sokszínűség jegyében az óvodásoktól kezdve, az általános-és középiskolásokon át a felnőttekig, s ez méltó színvonalú volt a teátrumhoz. Külön örült annak, hogy a színészek jelenléte a város kulturális életében jelentős, társadalmi szerepvállalásuk példás és sok jó pillanatot adnak az itt élőknek, akár a  verskommandóra vagy a színházi klub előadásira gondol.


fotó: Griechisch Tamás

Az eseményen  Demcsák Ottó, a Sopron Balett vezetője is megköszönte a társulatnak a munkáját. A táncosok sem mennek még szabadságra, ugyanis  a világ legjobb ütőseit felvonultató SopronDrum keretében a tHUNder Duo (Dörnyei Gábor és Horváth Kornél) a Sopron Balettel tart Lélekdobbanások címmel ősbemutató  június 16-án este nyolc órakor a fertőrákosi barlangszínházban.


fotó: Szalay Károly

Az évadzáró végén díjeső hullott. Örökös taggá választották Simon Andrea színművészt, aki különböző beosztásokban 2001-től tagja színháznak és társulat megalakulása óta minden hivatalba került igazgatóval dolgozott.

Az év táncosa címet idén Füsi Zsolt érdemelte ki. Kiemelkedő teljesítményükért Nívódíjat vehetett át két színművész: Molnár Anikó és Papp Attila.

Először adták át az idén alapított Honda Kudo művészeti nívódíjakat. A közönség szavazata alapján minden évadban egy színész és egy táncos veheti át az elismeréseket, amelyeknek összértéke 1500 eurós fellépési lehetőség az őszi színészbálon.

A nézők döntése alapján a legjobb színművész vagy táncművész 1000 eurós pénzjutalomban részesül minden évadban. Amennyiben a legtöbb szavazatot színművész kapja, akkor a legjobb táncos 500 eurós elismerésben részesül és fordítva is igaz ez. A díj nyerteseit az  évadzáró társulati üléseken hirdetik ki, az átadás pedig különleges lesz, mégpedig az őszi színészbálon, ahol is az elismerésben részesülő művészek fellépnek egy-egy tetszőleges produkcióval, s ezt honorálják nekik a fenti összegekkel.

Ebben a szezonban Savanyu Gergely színművész és Szalay Dóra táncművész kapta meg a Honda Kudo művészeti nívódíjat, melyeket Budai József és Király Tibor ügyvezetők jelenlétében jelentettek be.
 

Művészeti mecenatúra

A Honda Kudo azért is alapított díjat, mert mint üzleti szereplő fontosnak érezte, hogy a város kulturális életének értékei mellé álljon, kifejezze a minőség, a színvonal, a művészi teljesítmény elismerésre, megbecsülésre méltó.  A cég példaértékű társadalmi szerepvállalásával, a díj megalapításához nyújtott támogatásával, segítségével ebben a formában szeretne hozzájárulni ahhoz, hogy a művészeti mecenatúra is megjelenjen a soproni kulturális életben, lokális gondolkodásban.

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek