Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök a nyugat-dunántúli jogászok képviselőivel találkozott kerekasztal-beszélgetésen Nagycenken. A vidéki jogászság megerősítéséért indított országos kezdeményezés második állomása a Nyugat-Dunántúl három vármegyéjét érintette a Széchenyi-kastélyban tartott tanácskozáson.
A köztársasági elnök kezdeményezésére indult az a szakmai párbeszédet ösztönző programsorozat, amelynek célja, hogy felhívja a figyelmet a vidéki értelmiség – különösen a jogászság – nemzetmegtartó szerepére, és támogassa a helyi jó gyakorlatokat. Az első állomás Szentes városa volt, a második eseményre pedig a nyugat-dunántúli régió három vármegyéje - Győr-Moson-Sopron, Zala és Vas - részvételével került sor.
Fotó: Horváth Ádám Bence
Dr. Sulyok Tamás köztársasági elnök úgy fogalmazott:
Kötelességemnek érzem, hogy folyamatos párbeszédet folytassak a jogászsággal. Már önmagában az, hogy ez a párbeszéd létrejött, számomra – és mindenki számára – nagyon komoly jelentőségű esemény volt. Többek között arról is szó esett, hogy miért jön egy fiatal jogász ebbe a régióba dolgozni, vagy miért maradnak itt a középkorú, illetve idősebb kollégák. Úgy tűnik, hogy az itt dolgozó jogászok megtalálják a számításaikat. Különösen a fiatalok vannak nagyon pozitív véleménnyel a régióról.Úgy gondolom, ez a találkozás minden generáció számára érdekes volt, és nagyon sikeresnek értékeltem.
Az eseményen Sopron városvezetése részéről dr. Farkas Ciprián polgármester, valamint a térség országgyűlési képviselője dr. Barcza Attila vett részt.
Fotó: Horváth Ádám Bence
A kezdeményezés célja, hogy országos szinten erősítse a térségek közötti kapcsolatrendszereket, támogassa azokat a szakmai közösségeket, amelyek lokálisan már bizonyították erejüket, és elősegítse a tudás, valamint a tapasztalat cseréjét a jogász- és értelmiségi hálózatok között.