| 2019. szeptember. 27. | 2 perc olvasás

Jól haladnak a beruházások Sopronban

Jó ütemben haladnak a Modern Városok Program beruházásai Sopronban, és környékén – hangzott el pénteken egy sajtótájékoztatón. Az eseményen Gyopáros Alpár, modern települések fejlődéséért felelős kormánybiztos számolt be a fejlődési csomag fontosabb elemeiről.

A Modern Városok Program városunkban 5 nagyobb területre tagolódik: a Lőverek programra, a belváros megújítására, a Fertő-parti beruházásra, az új ipari park kialakítására, valamint az M85-ös gyorsforgalmi út megépítésére. Ez a beruházás jó ütemben halad. - Itt egy 55 kilométeres, 2x2 sávos út kivitelezéséről beszélhetünk – hívta fel a figyelmet Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos. - Teljesen ütemszerűen haladunk, az állami beruházó NIF Zrt. jelentése szerint minden előre tervezett mérföldkőnek megfelel az út építése. Ennek megfelelően a 2020-as év 4. negyedévében átadhatjuk a forgalomnak az M85-ös gyorsforgalmi út Csornától Sopronig tartó, 55 km-es szakaszát – fejtette ki.


fotó: Griechisch Tamás

A Modern Városok Program országos szinten mintegy 270 projektet jelent csaknem 4000 milliárd forint értékben. Ennek az összegnek több, mint kétharmada hazai forrásból valósulhat meg. Eddig mintegy 1500 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg hazánkban. Sopron ebben is kiemelkedik.

- E város esetében az M85-ös gyorsforgalmi úttal együtt 365 milliárd forint a város projektjeinek az előzetes forrásigénye – emelte ki Gyopáros Alpár. - Ebből az M85-ös a legnagyobb tétel, a maga megközelítőleg 300 milliárd forintjával, és mintegy 70 milliárd forint az, amelyet a város egyéb projektjeire is fordítható. A program tekintetében Sopron nem csak abban unikális, hogy itt kötötték az első Modern Városok Program megállapodást, hanem abban is, hogy a teljes összegnek, tehát a 365 milliárd forintnak a 98 %-a hazai forrás – világított rá a kormánybiztos.


fotó: Griechisch Tamás

Sopronnak a Modern Városok Program a jövőt és a fejlődést jelenti, és városunkban korszakos fejlesztések valósultak meg az elmúlt években.

- Amikor 2015. március 25-én Orbán Viktor eljött Sopronba, hogy dr. Fodor Tamás polgármesterrel közösen aláírja a Modern Városok Program szerződését, mi egy kiemelt és jól átgondolt csomaggal vártuk miniszterelnök urat – emelte ki dr. Farkas Ciprián városi tanácsnok. - A magyar kormány Sopront mindenben támogatja, ennek az eredményeit lehet most látni a városban és annak környékén is. Mindebből is látszik, hogy a Modern Városok Program mennyire fontos Sopronnak, ugyanis a város jövőjét jelenti, reflektál minden olyan kérdésre és kihívásra, amelyekre a településnek jó választ kell adnia – fűzte hozzá.

A Modern Városok Programban megvalósuló soproni fejlesztésekről pénteken tartott sajtótájékoztatót Gyopáros Alpár, modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos, és Dr. Farkas Ciprián, városi tanácsnok.

Legnépszerűbb cikkek