Nagy Tamás, a klub tagja elmondta, hogy száz adag rizses húst osztottak ki a családsegítő által kijelölt családok részére.
A kezdeményezéshez a Deák Étterem és a Fakanál is csatlakozott, akik az ételek elkészítésében segítettek. Nagy Tamás kiemelte, hogy az adventi időszakban fontos az összefogás, hiszen közös erővel sokaknak szebbé tehetjük a karácsonyt.
Emellett a Lions Klub tagjai a Mária oszlopnál felállított faházban forralt bort árusítanak, amelyhez a borászok ingyenesen biztosítják Sopron legfinomabb borait. Az akció bevételéből – ami idén várhatóan 4-5 millió forint lesz – a vakok, gyengénlátók és rászorulók megsegítését támogatják.
„Ha összefogunk, minden embernek szebbé tehetjük az adventi időszakot” – fogalmazott Nagy Tamás.