| 2020. március. 5. | 2 perc olvasás

Jótékonysági hangverseny Dorkáért

Közös jótékonysági hangversenyt szervezett a Lady Lions Club Sopron és a Horváth József AMI szerda este a GYIK Rendezvényházban. Az eseményen felajánlott adományt, egy tartósan beteg hétéves kislány, Dorka javára ajánlották fel a szervezők.

Idén második alkalommal rendezték meg a zenés gyűjtést a Gyik Rendezvényházban, melynek keretein belül egy hangversenyen vehettek részt a segíteni vágyó érdeklődők.

„Művészeti iskolánk második éve vesz részt ezen az eseményen, a Lady Lions Klubbal karöltve. Tavaly is és idén is egy-egy beteg gyermek családját támogatjuk a befolyt összegből, hogy megkönnyítsük az életüket és hozzájárulhassunk a kicsik gyógyulásához”- összegezte az estét Lampert Tünde, a Horváth József Alapfokú Művészeti Iskola igazgatója.


fotók: Griechisch Tamás

„A zeneiskola kamaracsoportjai és együttesei játszottak a mai estén, fúvószenekarunk, vegyes karunk, női karunk, csengettyű együttesünk és kisebb kamaraprodukciók hangzottak el. Idén a pendelyes néptáncegyüttest hívtuk vendégül, hogy színesítsék az este programját, reméljük ebből az együttműködésből hagyományt tudunk teremteni - hangsúlyozta Lampert Tünde, a zeneiskola igazgatója.


fotók: Griechisch Tamás

Dorka 2013-ban született, világrajövetele után nem sokkal agyvérzést kapott, tüdeje bevérzett, de ezek mellett is számos betegséggel él együtt. Három évesen hónapokat kómában töltött, állapota sokat romlott ez idő alatt. Kommunikálni csak a szemével tud, de a családja - szerény anyagi körülményei ellenére is - mindent megtesz Dorka fejlődéséért. 


fotók: Griechisch Tamás

„Küldetésünknek tekintjük, hogy a számunkra elérhető eszközökkel segítsük Dorkát és minden hozzá hasonlóan tartós betegségben szenvedő, elesett gyermeket és családjukat. Dorka fejlesztése és kezelései sok pénzt emésztenek fel, a szülei erőn felül teljesítenek, de egyedül nem boldogulnak az anyagi terhekkel, amit lányuk betegsége rájuk ró. Egy huncut hétéves kislányról beszélünk, és azt gondolom, az ő szemének csillogása minden pénzt megér” – tudtuk meg Halmos Máriától, a Soproni Lady Lions Club elnökétől.


fotók: Griechisch Tamás

A hangversenyen közel 200 ezer forintot gyűjtöttek össze a szervezők. A kampány Dorka megsegítéséért még egy hónapon keresztül zajlik, aki adományozni szeretne a családnak, keresse fel a Lady Lions Club oldalát, akik tájékoztatják az illetőt a donáció menetéről.

Legnépszerűbb cikkek