| 2021. szeptember. 13. | 2 perc olvasás

Jövő pénteken mozgásra hívja az iskolákat a Magyar Diáksport Szövetség

A Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) jövő pénteken, az Európai Diáksport Napján (ESSD) mozgásra hívja a hazai általános és középiskolákat, amelyek között csaknem 20 millió forint értékben osztanak majd ki díjakat.

Az MDSZ közleményében jelezte, a program célja, hogy a gyerekek életébe újra visszatérjen a rendszeres testmozgás a pandémia miatt rendkívül mozgásszegény elmúlt másfél év után. "Tavaly a pandémia ellenére 38 országban kétmillió diák vett részt az Európai Diáksport Napján, és itthon is csúcsot döntöttünk 1353 részt vevő iskolával" - idézte a közlemény Balogh Gábort, az MDSZ elnökét. "Bízunk benne, hogy idén még több iskola fogja megrendezni a sportnapot, és ezzel itthon is sok százezer diák élheti át ismét a közös testmozgás egyedülálló élményét!"

Az MDSZ arra ösztönzi a tanintézményeket, hogy használják ki a tanév rendjében foglalt témanap lehetőségét, és a tanítási órákat, valamint egyéb foglalkozásokat ehhez a naphoz kötődően szervezzék meg. A szövetség reméli, hogy nem csupán a mindennapos testnevelésórákon, hanem más tanórákon is megmozdulnak az iskolások, már csak azért is, mert az esemény idei fókusztémája a kreatív mozgásterek kialakítására hívja fel a figyelmet. A kialakítás kézikönyve ezen a linken érhető el.

A toborzó kampányban a jövő héttől az idei olimpia hősei is részt vesznek: a pedagógusokhoz Szilágyi Áron, Siklósi Gergely és Lőrincz Tamás szólnak motiváló videóüzenetükben. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által támogatott diáksportnapon a résztvevő iskolákat és pedagógusokat 2021-ben is kiemelt díjazás várja. A rendezvényt támogató, sport- és fitneszparkok, valamint játszóterek telepítésével foglalkozó S-tér Kft. három nagy értékű díjjal járul hozzá az iskolák részvételének motiválásához. A fődíj egy bruttó 5 millió forint értékű kültéri sport- vagy fitneszpark, melyet azon iskolák között sorsolnak ki, amelyek a 2018., 2019., 2020. és 2021. évben is töltöttek fel diáksportnapi beszámolót. Emellett egy bruttó 2,5 millió forint értékű kültéri sport- vagy fitneszparkot is kisorsolnak azon iskolák között, amelyek 2018-ban, 2019-ben vagy 2020-ban töltöttek fel diáksportnapi beszámolót, és ezt 2021-ben is megteszik. Végül egy ugyanilyen értékű kültéri sport- vagy fitneszpark kerül kisorsolásra az ESSD-hez 2021-ben csatlakozók és beszámolót feltöltők között. Mindezeken túl az idei témanap kapcsán az első 300, beszámolót feltöltő iskolának egyenként 30 000 forint értékű sportszercsomagot biztosít az MDSZ.

 

Borítókép forrása: www.mdsz.hu

Címkék: sport

Legnépszerűbb cikkek