| 1 perc olvasás

Jubileum – Felavatták a Soproni Széchenyi István Gimnázium zászlaját

150 éve került állami tulajdonba a Soproni Széchenyi István Gimnázium. A jubileum alkalmából megrendezett ünnepség középpontjában egy 1942-ben felavatott, selyemre kézzel hímzett iskolazászló állt, amelyet a közelmúltig a Magyar Nemzeti Levéltár Soproni Levéltárában őriztek. Az évforduló alkalmából a lobogó ismét visszakerült az intézménybe, melyet dr. Farkas Ciprián polgármester, valamint az iskola tanárai és diákjai jelenlétében lepleztek le.

Iskolazászló-avató ünnepélyt tartott szerdán a Soproni Széchenyi István Gimnázium. A lobogó Soproni Horváth József festőművész tervei alapján készült, és gazdag ikonográfiájával a gimnázium, Sopron városa és a Széchenyi-hagyomány történeti kapcsolódásait jeleníti meg. A rendezvény a gimnázium állami tulajdonba vételének 150. évfordulóját ünneplő jubileumi tanév egyik kiemelt eseménye volt.  

Fotó: Lendvai Bence 

Az esemény rövid ünnepi műsorral kezdődött, majd a zászló történetéről és visszakerülésének körülményeiről EgészTamás a Soproni Széchenyi István Gimnázium oktatási igazgatóhelyettese tartott előadást a résztvevőknek.  

Fotó: Lendvai Bence 
Ezt az iskolazászlót eredetileg 1942. május 17-én avatták fel dr. Gábor Géza igazgatósága idején. Különlegessége abban rejlik, hogy Soproni Horváth József festőművész tervei alapján készült. A lobogót hosszú évtizedeken keresztül a Soproni Levéltárban őrizték, és egy évvel ezelőtt bukkantak rá a szakemberek. Örömmel tölt el minket, hogy ez a gyönyörű műtárgy ismét gazdagítja a gimnázium kulturális értékeit

-mondta el EgészTamás a Soproni Széchenyi István Gimnázium oktatási igazgatóhelyettese.   

Az ünnepségen dr. Farkas Ciprián polgármester beszédében kiemelte: a Soproni Széchenyi István Gimnázium sok évtizeddel ezelőtt is képes volt erős kötődést kialakítani a diákokkal.

Fotó: Lendvai Bence 
Széchenyis diáknak lenni Sopronban rang, az itt tanuló diákok is büszkék arra, hogy ebben az intézményben tanulhatnak. A Széchenyi István Gimnázium fontos oktatási intézmény a város közoktatási rendszerében, ezért a város támogatja az iskola működését.

- tette hozzá a városvezető. 

A zászló a Soproni Levéltár felajánlásából került vissza az iskolába, megőrzése és bemutatása a Soproni Tankerületi Központ támogatásával valósult meg.

Fotó: Lendvai Bence 
Fotó: Lendvai Bence 

 

Kattintson egy képre a galériánk megtekintéséhez!

Legnépszerűbb cikkek