A január 6-án megrendezett ünnepségen Andrzej Kostecki tartományi vikárius nyitotta meg a jubileumi évet. Az eseményen Filep Márk önkormányzati képviselő és Brummer Krisztián polgármesteri irodavezető is részt vett.
"A jubileumi évben, amely 2021 január 6-án Vízkereszt ünnepén kezdődik rendházainkban, újra lehetőséget kapunk arra, hogy felszítsuk szívünkben annak az isteni kegyelemnek a lángját, amely az első testvérek, mint a hit bajnokainak szívében égett a lelkek üdvössége iránt isteni Mesterünk, Jézus Krisztus példája szerint, aki azért jött, hogy tüzet hozzon a földre és nem kíván mást, mint hogy lángra lobbanjon!" (Lk 12,49)
fotó: Griechisch Tamás
Amikor 1221 Pünkösdjén (május 30-án) az első testvérek Szent Domonkos vezetése alatt a Rend 2. nagygyűlésére összejöttek, megalapították az első tartományokat Spanyolországban, Franciaországban (Toulouse és Párizs), Olaszországban (Milánó, Róma, Nápoly) és hetedikként Magyarországon is.
Szent Domonkosnak szíve vágya volt a kunok megtérítése, ezért a hagyomány szerint személyesen is részt kívánt venni a magyar misszióban. Szándékát sajnos korai halála meghiúsította. Álmát a bolognai jogtudós Magyarországi Pál (Paulus Hungarus) valósította meg rendtársaival, többek között Boldog Szádokkal együtt.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F9d%2Fee%2Fdomonkos-jubileumievkezdete-tom-1440_9h7i.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fff%2F93%2Fdomonkos-jubileumievkezdete-tom-1417_kjip.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F3e%2F06%2Fdomonkos-jubileumievkezdete-tom-1405_ga2q.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fd7%2Fcb%2Fdomonkos-jubileumievkezdete-tom-1428_sovv.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F86%2F76%2Fdomonkos-jubileumievkezdete-tom-1425_gxl4.jpg)