- Az alapító okiratunkban azt vállaltuk 25 évvel ezelőtt, hogy egymást kölcsönösen segíteni fogjuk és erősítjük a Máltai Szeretetszolgálat közösségét – emelte ki Losoncziné Tamás Teodóra, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Soproni Csoportjának vezetője. - Örömmel kijelenthetem, hogy ennek a fogadalomnak eleget tettünk – fűzte hozzá.
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F86%2F3f%2Fmaltai-25-tom-0015_049t.jpg)
A vezető elmondta: a testvérszervezet által minden évben érkeznek élelmiszerek, ruhaadományok és gyógyászati segédeszközök is városunkba – külön kiemelendő a karácsonyi akció, amikor rengeteg ajándékot hoznak Freyung-Grafenauból, hogy így tegyék szebbé a soproni gyermekek ünnepét.
fotó: Griechisch Tamás
A jubileumi ünnepségen beszédet mondott Dr. Fodor Tamás, Sopron polgármestere is, aki kiemelte: a város önkormányzata örömmel támogatja a szeretetszolgálat tevékenységét. - „A hit védelme és a szegények szolgálata”. Ez a Máltai Rend alapgondolata, amely több, mint 900 esztendővel ezelőtt született meg, de nyugodtan mondhatjuk, hogy ez ma is legalább annyira aktuális, mint akkoriban – világított rá a polgármester. - A hit védelme kevésszer volt annyira aktuális Európában, mint napjainkban. Épp úgy a szegények szolgálata is mindannyiunk feladata. Ezért a város és a szeretetszolgálat helyi csoportja között szoros a kapcsolat. A támogatás mellett összedolgozunk, hogy megkeressük azt a réteget, amelyik a legjobban rászorul a segítségre és közösen megkeressük azt az utat, amellyel a leghatékonyabban emelhetjük fel őket – fejtette ki.
Hogy még emlékezetesebbé tegyék az évfordulót, a rendezvényen egy emlékplakettet is átadtak. A testvérszervezetek egyetértettek abban: a következő 25 évben is közösen dolgoznak majd a jó ügy érdekében.
fotó: Griechisch Tamás
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2F25%2Fa5%2Fmaltai-25-tom-0115__a4p.jpg)
/https%3A%2F%2Fadmin.sopronmedia.hu%2Fuploads%2Fimport%2Fee%2Fa0%2Fmaltai-25-tom-0084_cqhe.jpg)