| 1 perc olvasás

Július 16-tól az elektromos rollerekre is kell kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kötni!

Kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást (kgfb) kell kötni július 16-tól a mikromobilitási eszközökre, mint a Segwayre vagy elektromos rollerekre. Egyes biztosítók már megjelentek díjtarifáikkal, mások még a végleges kormányrendeletre várnak - tájékoztatta a Grantis Hungary Zrt. tanácsadó szakértője az MTI-t.

Veres Patrik jelezte: a kizárólag emberi erővel működtetett járművekre, így az elektromos rásegítéssel működő kerékpárokra vagy a mozgáskorlátozottak által vezetett e-mopedre nem vonatkozik a szabályozás, hasonlóképpen a gördeszkákra sem.

Az olyan nem emberi hajtású járművekre, mint az elektromos roller, az eszköz nettó tömege, illetve tervezési sebessége dönti el, hogy szükséges-e a biztosítás - emelte ki a szakértő.

A jogszabály szerint kgfb biztosítást kell kötni azokra az elektromos rollerekre, amelyek saját tömege meghaladja a 25 kilogrammot és a tervezési sebessége eléri a 14 kilométer/órát, illetve abban az esetben is, ha az eszköz saját tömege nem éri el a 25 kilogrammot, de a tervezési sebessége meghaladja a 25 kilométer/órát - ismertette.
Fotó: pixabay 

A rendszám nélküli járműveknél a törvény értelmében a használó is üzembentartónak minősül - tette hozzá. Az elektromosroller-szolgáltatók várhatóan valamilyen flottaszerződést kötnek majd egy biztosítóval - vélekedett.

A Grantis összesítése szerint jelenleg az elektromos rollerekre érvényes éves kgfb tarifák pár ezer forint és több százezer forint között mozognak.

A nagy eltérés oka, hogy több biztosító még a végleges pénzügyminisztériumi rendelet előtt az egyéb kategóriába tette át a nem emberi hajtású járműveket, hasonló kategóriába, mint például a tesztvezetéseken használt autókat, amelyek biztosítási díja jóval magasabb - tájékoztatott Veres Patrik. A szakértő szerint a rendelet megjelenésével ezek a magas díjak várhatóan változnak.

A biztosítási díj nagyságát több biztosítónál meghatározza az üzembentartó kora és az eszköz használatának helye - jegyezte meg.

A Grantis weboldalán összegyűjtötte a biztosítók közlése alapján, hogy mennyibe kerülnek az egyes elektromos rollerekre kötendő kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások. 

Fotó: pixabay 

Legnépszerűbb cikkek