| 2016. május. 10. | 6 perc olvasás

Junior bajnokok a rutinos sor mögött

Hétfő este csapathirdetéssel egybekötött szurkolói ankétot tartott klubunk a Novomatic Arénában, melyen Török Zoltán ügyvezető és Sterbenz László vezetőedző visszatekintett a mögöttünk levő szezonra és felfestette a jövőt is.

Értékelés

A kronológia sorrendnél maradva először a bajnoki aranyérmet és kupa ezüstöt hozott szezon értékelése került napirendre.

Török Zoltán az Euroliga visszapillantójával kezdte mondandóját. Történetünk leggyengébb Euroliga szereplését zártuk, ami nem tölthet el bennünket örömmel. Van ugyan magyarázat, hiszen a rendelkezésre álló források úgy kerültek beosztásra, hogy a bajnoki végjátékra összpontosítottunk, továbbá a fiatal generáció beépítése terén megalapoztuk a következő éveket. Azt azonban tudomásul kell venni, hogy ez profi sport, ahol az eredmény számít elsődlegesen.

Sorrendjében a kupa következett az értékelésben, amit a klub fájdalmas botlásnak élt meg. Házon belül a hibák alapos elemzése megtörtént. A csapat elsősorban fejben nem volt felkészülve a kupadöntő támasztotta követelményekre. Ebben a negyeddöntő és az elődöntő eredménye (nagy arányú győzelmek) is közrejátszott, ám annak, aki idegenben kupát akar nyerni, mentális értelemben többet kell tennie a győzelemért. Ügyvezetőnk elsősorban a csapat meghatározó, vezéregyéniségeitől várta volna, hogy ezt az egyébként nem egyszerű szituációt fejben jobban oldják meg.

A bajnoki szezon értékelése során ugyanakkor éppen ez az erény domborodott ki. A csapatnak a rájátszásban ugyanis nem volt megingása. Ellentmondást nem tűrő volt a szereplésünk. Az együttes mérkőzésről mérkőzésre bizonyította hozzáállásban is, hogy ebben az összetételben akár sokkal nagyobb feladatok megoldására is alkalmas lehetett volna!

Ügyvezetőnk külön kitért az eddig lejátszott két utánpótlás versenyre is, hiszen a juniorok egészen káprázatos teljesítménye (junior bajnoki címvédés) mellett a Tini korosztály is kiemelkedőt alkotott és ezüst érmesként tért haza.

Zárszóként elhangzott: ez a szezon nem a sokáig emlékezetes mérkőzésekről és nagy csatákról marad majd emlékezetes, hanem arról a mérföldkőről, amit a tízedik bajnoki cím megszerzése jelent.

Számokban a pénzügyekről

A hagyományoknak megfelelően ezúttal sem maradt el ügyvezetőnk pénzügyi beszámolója.

A tények röviden: 664 millió 828 ezer forint mérleg főösszeg mellett, társaságunk 72 ezer forint negatív eredményt ért el 2015-ben, azaz veszteségesen működött.

A számok mögé nézve ügyvezetőnk kiemelte, hogy a veszteséget döntően a befektetett eszközök értékcsökkenési leírásának drasztikus emelkedése okozta.

Elmondta még továbbá, hogy 525 millió forint passzív elhatárolásra azért volt szükség, mert az Aréna beruházást csak a használatba vételi engedély megszerzését követően lehet aktiválni, de ez 2015 naptári évben nem következett be.

A társaságunk saját tőke értéke 13 millió 340 ezer forintra csökkent, ez azonban nem ad okot aggodalomra, nem volt szükség a tulajdonosok részről rendkívüli intézkedés meghozatalára.

Aréna bővítés

Elhangzott, hogy a létesítmény a 2016-os U18-as Európa bajnokság megnyitójára készen fog állni, azaz mindhárom termében önállóan pattoghat majd a labda.

Rendkívüli nehézségek nehezítették a kivitelezést, rengeteg volt a hiba. Ezek javítása, pótlása folyamatosan halad, és a megálmodott eszközök is lassan a helyükre kerülnek.

A teljes beruházás még ezen a nyáron sem fejeződik be, lesz olyan eleme, amely a következő szezonba csúszik át - példaként említette a nagyterem légkondicionálását.

Van ugyanakkor olyan is - például a jövő héten nyíló rehabilitációs központ -, amely már külsős vendégeket is fogadhat.

Zenés színházi rendezvények

Ezen a területen az Aréna bővítés és más nem várt nehézségek okán kissé passzív volt a társaság, azonban az ősz forrónak ígérkezik.

Jön a „LADY BUDAPEST” című musical, amely az Operettszínház október 23-i premierjével gyakorlatilag egy időben, október 29-én kerül bemutatásra Sopronban, és az 1956-os forradalomnak állít emléket egy rendkívül izgalmas történetbe ágyazva.

Novemberben Rúzsa-Presser koncert, majd a Grúz Állami Népi együttes lesz a vendég.

Január 1-én pedig immár a hagyományos Újévi Gálára várják a nézőket.

Egyebek

Változik a klub címere. Gyémánt csillag kerül a címerünk pajzs része fölé. Amint azt ügyvezetőnk elárulta, nem szerették volna újra terveztetni a címert, ugyanakkor mindenhol szerepeltetni kívánják a 10 bajnoki címnek emléket állító csillagot.

Lezárult a Dragana Stankovic által a nemzetközi sport bíróságon indított per klubunkkal szemben, melynek eredménye az, hogy a játékos által peresített összeg 1/3 értékében klubunkat felelősnek találta a bíróság, 2/3 részben ugyanakkor a játékos igényét megalapozatlanság okán elutasították.

Csapathirdetés

Az ankét utolsó negyedében került sor az egyik legizgalmasabb részre, a 2016/2017-es keret ismertetésére, melynek felvezetéseként Török Zoltán elmondta, hogy a szakmai stábbal olyan csapatot kívántak kialakítani, mely a rutin és a fiatalság egészséges elegye, ahol a klub jövőjét jelentő fiatalok újabb lépcsőfoko(ka)t tehetnek meg, és mindemellett az Euroligában is előre tudunk lépni.

Szakmai stáb

A csapat élén nem lesz változás. Sterbenz László vezetőedzőnk sorozatban a harmadik bajnoki címére törhet. Munkáját továbbra is Kellerné Seres Éva és dr. Trzaskoma Lukasz segíti.

Távozók

Ahogy illik, a sort a távozókkal kezdte Török Zoltán, akik klubunk színeit képviselve, egytől-egyig rengeteget tettek értünk az elmúlt évben, években, beírva magukat a klub történetének aranyos oldalaira. Ügyvezetőnk kiemelte elvitathatatlan érdemeiket, egyúttal sok sikert kívánt nekik a jövőhöz azzal, hogy egyáltalán nem zárja ki azt, hogy közülük többen is újra nálunk játsszanak - akár már a közeli jövőben is. Honti Kata, Zsovár Orsolya, Simon Zsófia, Krnjic Sara, Ciglar Iva, Devereaux Peters, Ana Lelas, Louice Halvarsson – Köszönjük!

Akik maradnak

Élő szerződéssel rendelkezett a következő szezonra Aleksandra Crvendakic, Dubei Debóra, Weninger Virág, Határ Bernadett, Aldazabal Laura, és Böröndy Dominika. Az építkezést követve a fiatal sorhoz csatlakozik a junior bajnokcsapatból Czukor Dalma, illetve még egy, a későbbiekben kiválasztásra kerülő fiatal. A keretben így 5 olyan játékos is helyet kap, akik rendkívül magabiztosan védték meg Akadémiánk junior bajnoki címét.

Nem lesz tehát könnyű dolga Sterbenz László vezetőedzőnek és stábjának, hiszen az eredményes szereplés mellett egy teljes csapatnyi fiatalt kell majd menedzselnie. De kire bíznánk ezt a feladatot, ha nem egy ízig-vérig soproni edzőre, akiről pontosan tudjuk, hogy ismeri és magáénak tekinti klubunk filozófiáját!

A feltörekvő tehetségeink élén csapatunk egyik rutinos láncszeme, a fáradhatatlan Fegyverneky Zsófia áll majd, aki újabb egy évvel meghosszabbította szerződését, és aki Zsovár Orsolyától veszi majd vissza a csapatkapitányi stafétát.

Érkezők

A kiváló versenyző hírében álló, 29 éves amerikai Yvonne Turner a lengyel bajnok Wisla Krakkó csapatától érkezik. A nem rég véget ért bajnoki finálé utolsó mérkőzésén figyelemreméltó 19 ponttal és 10 lepattanóval segítette társait az aranyéremhez. Zsófival a védekezésünk alappillérei lehetnek a külső posztokon.

A hármas poszton egy vérbeli gólvágóval számolhatunk, aki igazi csapatemberként a játék többi elemében is jól teljesít. A még mindig fiatal, 24 éves svéd Binta Drammeh, a PINKK csapatának vezéreként idén is többször megizzasztott minket. A magyar bajnokságban közel 21 pontos pont-, és 32 pontos IBM-átlaggal zárta a szezont.

Az Európa Kupa győztes francia Bourges csapatának színeit cseréli le zöld-sárgára a novemberben 30. életévébe lépő amerikai születésű szerb Európa-bajnok, Danielle Page. Ha minden jól alakul Aleksandrával már Olimpikonként érkezhetnek vissza hozzánk.

Erre jó eséllyel pályázik az ausztrál válogatott 27 éves, 193 cm magas centere, Cayla George is, aki korábban már megfordult Európában, és most az ausztrál Townsville Fire együttesétől tér vissza az öreg kontinensre, ahol 13,9-es pont-, és 11,9-es lepattanó-átlaggal segítette társait a bajnoki címhez.

UNIQA SOPRON 2016/17

FEGYVERNEKY Zsófia 1984.09.29. 1-2
BÖRÖNDY Dominika 1997.09.04. 1
CZUKOR Dalma 1999.03.29. 2
Yvonne Turner (USA) 1987.10.13. 2-1
WENINGER Virág 1997.06.20. 2-1
Binta DRAMMEH 1992.05.21.  3-2
DUBEI Debóra 1997.01.04. 3-2
Aleksandra CRVENDAKIC (SRB) 1996.03.17. 4-3
Danielle PAGE (SRB) 1986.11.14. 4
ALDAZABAL Laura 1995.05.17. 4-5
Cayla GEORGE (AUS) 1989.05.01. 5-4
HATÁR Bernadett 1994.08.24. 5

Vezetőedző: STERBENZ László
Edző: KELLERNÉ SERES Éva
Erőnléti, rehabilitációs edző: dr. TRZASKOMA Lukasz

Célok

A klub céljai között egyértelműen és elsődlegesen a sikeres nemzetközi szereplés élvez prioritást!

A keret kialakításánál ez volt a fő szempont. Ez azt is jelenti, hogy idén a klub nem tartalékol, hanem az első pillanattól kezdve a minél sikeresebb Euroliga, és esetleg később, az Európa kupa szereplésre koncentrál. A bajnoki és kupa szereplés terén meg kell különböztetni az alapszakasz és a rájátszás mérkőzéseit.

Az alapszakaszban a legfontosabb feladat a fiatalok minél hatékonyabb beépítése lesz. Ezzel a klub tudatosan vállalja azt a kockázatot, aminek eredményeképpen a bajnokság során több meglepetés vereség érheti.

A rájátszásra azonban már minden erővel a 11. bajnoki címre és a kupa visszahódítására szeretnének koncentrálni.

„A feladat összetett, de megoldható” - zárta gondolatait Török Zoltán

Legnépszerűbb cikkek